Még mindig a bontási munkálatokra keres kivitelezőt a CDHT Hotel Projekt Kft. az elektronikus közbeszerzési rendszerben elérhető dokumentumok alapján - írja az mfor.hu. Bár az ajánlattételi határidő november 18-án lejárt, még azóta sem sikerült kiválasztani a nyertes vállalkozót, aki elvégezheti a volt tihanyi pártüdülő területén lévő korábbi szállóépületek és szociális épületek bontását.
A bírálati szakaszban lévő eljárás mellett sem állt le az élet a tihanyi projektért felelős CDHT Hotel Projekt Kft.-nél, mely az A8 Palace Hotel Zrt.-n keresztül Csányi Sándor OTP-vezér, Garancsi István nagyvállalkozó és Hernádi Zsolt Mol-vezér tulajdonában van.
A cég szeptember 28-án a cég hitelt vett fel az egyik közvetett tulajdonos, Csányi Sándor által vezetett az OTP Banktól. Az már a cégbíróságra benyújtott dokumentumokból derül ki, hogy a kft. 5,5 milliárd forint beruházási hitelt kapott. Emellett november 25-én arról határoztak a tulajdonosok, hogy a cég 60 millió forint törzstőkéjét a triplájára, 180 millió forintra emelik.
A Tihanyi Kastély és Park Hotel egykor József főherceg hathektáros balatoni rezidenciája volt, majd pártüdülő lett belőle. A Gyurcsány-kormány 2006-ban privatizálta, így az egykor diplomataingatlanok kezelésére alakult CD Hungary-cégcsoport birtokába került. A kastély több mint 10 éve üresen áll, a végső cél egy körülbelül 100-150 szobás komplexum lehet. A főépületben csak 15 lakosztályt alakítanának ki, és a hat hektáros birtokon felhúznának még két épületet. A luxushotel négy-öt csillagos lehet majd.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá