Magyarországon jelenleg 21 kisvasút működik, ami jelentős turisztikai vonzerőt jelent, ismert és kevésbé ismert helyeken. A kisvonatokon egyre többen utaznak, 2016-ban már csaknem másfélmillióan - mondta Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az MTI tudósítása szerint.
A kisvasutak fenntartása sokba kerül, a felújításuk költséges. Az elmúlt évtizedekben minderre alig jutott pénz, a pályák és a járművek elhasználódtak, amortizálódtak, lassan balesetveszélyessé válnak - véli Révész. Egyre többször fordulnak elő pályaelhagyások, például 2016-ban a sajtóban is megjelent lillafüredi kisvasútnál, vagy a pálya rossz állapota miatt rugótörés volt a Morgó gőzösön, a királyréti vonalon.
Ha nem szánunk pénzt a kisvasutak felújítására, akkor néhány éven belül a növekvő balesetveszély miatt be kell zárni több vonalat
- mondta a kormánybiztos.
A kormány úgy döntött, hogy elindít egy kisvasút-fejlesztési programot. A legtöbb karbantartási, felújítási munkát a saját vasútvonalaikon az erdészetek végzik majd el, összességében 6 milliárd forint jut az erdészeti, 1,4 milliárd a MÁV-hoz tartozó és 2,5 milliárd forint a más fenntartók által üzemeltetett kisvasutak felújítására, új járművek prototípusainak kifejlesztésére. (Felújítják az ország leglátogatottabb kisvasútját - ezt olvasta már?)
Az erdei kisvasutaknál ez év első félévben elkezdődhetnek a közbeszerzések, az Egererdő Zrt. által üzemeltetett Gyöngyösi Állami Erdei Vasúton pedig már ősszel indulhatnak a munkák, 2019 nyarára várhatóan el is készülnek vele.
Mindezzel az a cél, hogy az elkövetkező években, évtizedekben is működjenek kisvasutak Magyarországon, amelyeken a családok, gyerekek, nyugdíjasok és turisták biztonságban utazhatnak - közölte a kormánybiztos.
A kép forrása: Napi.hu/Szász Péter.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv