Az Otthon Melege Program alprogramjára azok a gazdasági szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek gazdálkodási formájuk szerint társasháznak vagy lakásszövetkezetnek minősülnek - hangsúlyozta az NFM hétfői közleményében.
A pályázat keretében a minimum 5, de legfeljebb 60 lakásos, 1946 után épült, 2006. december 31-éig kiadott építési engedéllyel rendelkező, távfűtéses, házközponti fűtéses vagy lakásonkénti egyedi fűtéses lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást.
Az állami támogatás mértéke a megvalósítandó fejlesztéstől függően az energetikai tanúsítvánnyal igazolt minden megtakarított széndioxid-egységre 750-950 forint közötti összeg. Az elnyerhető támogatás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50 százalékát.
Az alprogramban rendelkezésre álló bruttó 10 milliárd forint elosztása régiónként történik. Szükség esetén a tárca fenntartja a jogot a régiók közötti forrás átcsoportosítására - közölték.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül, 2015. április 30-ától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatják be a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező társasházak, lakásszövetkezetek.
Az egyszerűsített kivitelezői regisztráció folyamatáról és a pályázati portál elérhetőségéről a tárca március elején nyújt további tájékoztatást. A pályázati felhívás, a pályázati útmutató és annak mellékletei hétfőtől elérhetőek a www.kormany.hu kormányzati portálon.
Az NFM január 7-én jelentette be, hogy az Otthon Melege Program társasház-felújítási alprogramjának elindítását tervezi, és nyilvánosságra hozta a pályázati feltételekről szóló tájékoztatót.
Energetikai konferencia 2015
A cikk témájával bővebben foglalkozik a március 5-ei energetikai konferencia:
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen
