Még tavaly novemberben döntött a kormány arról, hogy a belügyi, valamint a nemzetgazdaságii tárca is a Budai várba költözik. Az utóbbi a Szentháromság tér 6. szám alatti egykori pénzügyminisztériumi épületét kapta meg.
A mostani határozat első tétele az új székhely kialakítására és a költöztetés költségére 3 milliárd 885 millió forintot irányoz elő, még az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetéből.
Második tételként a jelenleg ott működő Magyar Nemzeti Levéltár elköltöztetésére adott a kormány 246,2 millió forintot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jövő évi büdzséjéből.
Végül a Szentháromság téri épület beruházására irányzott elő a kormány a 2018-as költségvetésből 15 milliárd 14 millió forintot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Dubaj belefullad az aranyba, ha nem csökkennek az árak

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Váratlan javaslattal rukkolt elő Putyin

A kormányzat szerint elmaradásban élnek magyarok százezrei, 10 milliárd érkezhet a számlára
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Lebukott a lakásmaffia: ügyvédeket csuktak le

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is
