A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) budai Várnegyedbe költöztetésének előkészítésére és tervezési munkáira 1,5 milliárd forint forrást biztosít a kormány a 2016-os központi költségvetésből - válaszolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő kérdésére. A képviselő a költözés költségeiről érdeklődött, az írásbeli válasz a parlament honlapján jelent meg.
A kormány tavaly novemberben döntött arról, hogy a Miniszterelnökség mellett az NGM-et és a Belügyminisztériumot (BM) is a budai Várba költözteti. Az NGM az I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori pénzügyminisztérium épületében, míg a Belügyminisztérium az Országház utca 28-32. és az Úri utca 49-51. szám alatti épületegyüttesben kap helyet 2017 december végéig.
"Történelmileg hiteles helyreállítás"
A döntést a kormány "a budai Várnegyed történelmileg hiteles helyreállítása és megújítása keretében, a Várnegyedben található, a kulturális és történelmi örökség részét képező épületek eredeti állapotát és történelmi funkcióját helyreállítva, a Nemzeti Hauszmann-tervben foglaltakkal összhangban" hozta meg.
A Szentháromság téri, volt pénzügyminisztériumi épület (palota) a XX. század elején, Fellner Sándor tervei alapján késő gótikus stílusban épült, a szomszédos Mátyás-templomhoz hasonlóan. A második világháború után azonban egy egyszerűbb, visszabontott homlokzatú épületet építettek újjá. A kormány most "eredeti állapotnak megfelelő helyreállítást" tervez.
Lázár válasza szerint a volt pénzügyminisztériumi épület felújításának, valamint az NGM-nek az ingatlanba történő elhelyezésének feltétele a Szentháromság téri épületet jelenleg használó intézmények, szervezetek (Nemzetpolitikai Államtitkárság, Magyar Nyelvstratégiai Intézet, Nemzeti Örökség Intézete, Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, Bethlen Gábor Alap, Százak Tanácsa Egyesület, Egységes Szabadalmi Bíróság, Magyar Emlékért a Világban Egyesület) kiköltözése, dolgozói, iratanyagai, valamint kiállítási tárgyai számára új elhelyezés biztosítása. Az ezzel kapcsolatos feladatot a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ látja el.
Az épület háború előtti állapotának visszanyerését jelentő beruházás tervezése 2016 januárjában indult, az építőipari munkák 2016 júliusában kezdődnek el. A kivitelezés tervezetten 2017. december végére megvalósul, amelyet követően az NGM elfoglalhatja új helyét - írta Lázár János válaszában. Az NGM jelenlegi székhelyeként szolgáló épülettel kapcsolatban a kormány még nem hozott döntést.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)