Az 1750-ben épült kastély honlapján Tömösvári Szilviát és Molnár Józsefet jelölik meg tulajdonosokként - írta a portál.
A kastélyt jelenleg rendezvényekre lehet kibérelni, de működik benne fürdőház és gasztroszínház is. Korábban szemészeti lézerközpontot is létrehoztak, Tömösvári Szilvia szerint szintén uniós támogatással.
A hirdetés szerint négy épület terül el az 50 hektáros birtokon, ahol három különböző stílusú kertet alakítottak ki.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező