A Budavári Palota rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv részeként újjáépítik a palota épületegyütteséhez tartozó egykori főőrségi épületet és Stöckl-lépcsőt egy, a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat szerint. A határozat 150 millió forintot rendel a Miniszterelnökség idei költségvetéséből a két beruházás előkészítésére.
A főőrségi épület újjáépítése szintén a Miniszterelnökség idei büdzséjéből valósul meg 2,05 milliárd forintból, míg a Stöckl-lépcső újjáépítésére 1,3 milliárd forintot rendel a kormány a Miniszterelnökség 2016. évi költségvetésének terhére.
A Budavári Palota épületegyütteséhez tartozó egykori lovarda újjáépítése a kormány 2014. december 30-én megjelent rendelete szerint 2 milliárd forintból valósul meg.
Szintén a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely a Budapesti Történeti Múzeum tagintézményeként működő Kiscelli Múzeum fejlesztésére rendel 317,5 millió forintot.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat