Az Eurostat által kiadott lakásárindex az idei év második negyedévében az eurózónában éves alapon 2,9, negyedéves alapon 1,4 százalékkal emelkedett, míg az Európai Unióban az előző év hasonló időszakához képest 4, az idei év első negyedévéhez viszonyítva pedig 1,6 százalékkal nőtt.
Magyarország az élen
Azon tagállamok között, amelyekben erre vonatkozó adatok rendelkezésre állnak, a legnagyobb éves növekedést 2016 második negyedévében Magyarországon és Lettországban mérték 10,3 százalékkal. Ezt Ausztria 9, az Egyesült Királyság 8,8, Svédország pedig 8,7 százalékkal követi.
Éves szinten ezzel szemben a legnagyobb áresést Cipruson és Olaszországban mérte az Eurostat, előbbi esetében 8,9, utóbbi esetében 1,4 százalékos volt az árcsökkenés.
Negyedéves szinten kicsit másképp fest
A negyedéves számok kissé átrajzolják a sorrendet. Ebben az összehasonlításban a legnagyobb drágulás Lettországban volt, ahol a lakásárindex 6,6 százalékos emelkedést jelzett, amelyet Észtország, Litvánia és Portugália 3,1, az Egyesült Királyság 3 százalékos emelkedéssel követ.
A negyedéves összehasonlításban Magyarország azon államok között van, ahol árcsökkenés történt, 0,2 százalékos. A legnagyobb áresés Horvátországban és Cipruson volt, ahol 0,9 százalékkal lettek olcsóbbak a lakások, de Olaszország is azon tagállamok közé tartozott, ahol estek a lakásárak, itt épp 0,4 százalékkal.
Kivéve Magyarország
A visegrádi országokban mindenhol emelkedtek az árak, mind éves, mind negyedéves alapon - kivéve Magyarországot. Az éves drágulásban a magyarországi 10,3 százalékos mértéket a csehek követik 6,3 százalékkal, majd a szlovákok jönnek 5,7 és végül a lengyelek 0,4 százalékkal. Negyedéves viszonylatban a legnagyobb drágulást Csehországban mérte az Eurostat, 2,8 százalékosat, amelyet a szlovák lakásárak 2,6, majd a lengyel lakásárak 0,8 százalékos emelkedése követ. Magyarországon negyedéves összehasonlításban ellenkező irányt, 0,2 százalékos árcsökkenést mutatott a lakásárindex.
Romániában éves szinten 6,8, negyedéves szinten 2,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak az Eurostat szerint.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban