Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke a Digisport televíziós csatorna hétfő reggel műsorában elmondta: a napokban választják ki a kivitelezőt, és az év végén, a jövő év elején már láthatóak lesznek az új, közel 5500 nézőt befogadó stadion körvonalai, a centerpályát pedig ezután kezdik majd építeni.
Az elnök beszélt arról is, miért volt szükség arra, hogy a kormány október elején további 1,5 milliárd forint támogatást hagyjon jóvá a beruházás teljes körű megvalósításához. Deutsch Tamás a többletköltségeket egyrészt azzal magyarázta, hogy a létesítményben az eredetileg tervezetthez képest háromszor annyi VIP-páholyt alakítanak ki - erre indoklása szerint a hosszú távú, gazdaságos működtetés miatt van szükség. Másfelől az új stadion építésével együtt a létesítmény teljes környezetét is megújítják - tette hozzá.
Mire, mennyi?
A kormány eddig az új stadion felépítését 4,87 milliárddal támogatta, az 1,53 milliárdos plusz forrással így 6,4 milliárd mehet a beruházásra. Az állam továbbá 1,23 milliárd forinttal támogatja az MTK-stadion melletti területen a focicsapatokat kiszolgáló edzőközpont kialakítását, a végösszeg így 7,6 milliárd forintra rúg.Jövő ősztől a jelenleg NB III-as BKV Előre is az új Hidegkuti Stadionban játssza majd hazai mérkőzéseit. Ugyanakkor utóbbi együttes Sport utcai sporttelepén két edzőpályát alakítanak ki, így a Salgótarjáni úti létesítményekkel együtt összesen hat gyakorlópályából álló edzőközpont alakul majd ki, s jövő ősszel ide költözik az MTK jelenleg Agárdon működő utánpótlás-akadémiája.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat