A szociális lakóparki lakás bérletére május 10-ig, a tartalékkeretbe december 31-ig lehet jelentkezni - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből. Az eredeti - akkor még egységes - pályázati határidő február 15. volt. A bíráló bizottság június 15-ig tesz javaslatot a bérlőkre, utána szükség szerint ül össze. Az eredeti javaslattételi időpont március 20. volt. A döntés pedig június 21-én lesz.
Továbbra is 80 pályázatot kell kiválasztani az első fordulóban, de nincs már meghatározva az, hogy ebből mennyi legyen 4 vagy 5, illetve 6 fős család.
A rendelet egységesíti az elveszített lakás megszerzéskori értékét. Eddig nem pályázhatott az ócsai lakásokra az, akinek - a jelzálogszerződés megkötésekor - az elveszített lakása többet ért 25 millió forintnál Budapesten és a megyei jogú városokban, másutt pedig 20 millió forint volt a határ (először 20 milló, illetve 15 millió forint volt a határ). Mostantól egységesen 25 millió forint az értékhatár.
A bérleti pályázat első körben nagyon nem hozta a kormányzat által várt eredményt, ugyanis mindössze 20 család nyert, így a többi hatvan ház bérlésére új pályázatot kell kiírni, módosított feltételekkel. A pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bonyolítja le és választja ki a beköltözésre pszichésen is alkalmasakat. A lakópark 80 családi házának bérlésére 588 pályázat érkezett, többségük azonban nem felelt meg a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek.
Az otthonukat elvesztő vagy kényszerértékesítésre már kijelölt lakású devizahiteles családok számára a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. hirdetett pályázatot az ócsai házak bérleti jogára; a pályázatra február 15-éig lehetett jelentkezni. Az öttagú bíráló bizottságba az ócsai önkormányzat és a szeretetszolgálat két-két, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t egy embert delegált.
Az 50 négyzetméteres, négytagú családoknak szánt otthonok bérleti díja az első évben havi 16 800, a 60 négyzetméteres, öttagú családoknak készült házaké 19 500, míg a legnagyobb, 70 négyzetméteres, hattagú családoknak szánt ingatlanoké 21 100 forint lesz.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe