Annak ellenére azonban, hogy az idei évtől kevesebb munkálathoz van szükség építési engedélyre, továbbra is összetett, többszintű szabályozás vonatkozik a lakásfelújításra - idézi a portál a Házfórum társasházszakmai fórum szakértőit.
A tájékozódás nehézségét az adja, hogy többszintű szabályozás vonatkozik a társasházi lakások felújítására. Az országos szabályozás keretébe tartozik például, hogy mely munkálatokhoz szükséges építési engedélyt beszerezni. A helyi önkormányzati rendeletek azonban az országosnál szigorúbb feltételeket is szabhatnak a felújítási munkálatok elvégzéséhez, tekintettel például a műemléki településkép védelmére, helyi sajátosságokra.
A legfőbb problémát a tapasztalat szerint az jelenti, hogy a társasházakra vagy az adott társasházra vonatkozó feltételeket nem ismerik a tulajdonosok - magyarázta Sárvári Marcell, a Házfórum vezető szakértője.
A társasházi törvény (§21 (1)) értelmében ugyanis az alapító okirat szerint közös tulajdonban lévő elemeket érintő munkálatokhoz a közösség, pontosabban a közvetlenül érintett tulajdonosok kétharmadának írásos beleegyezése szükséges. Abban az esetben például, ha valaki összevonna két egymás melletti lakást a falak átalakításával, a közvetlen szomszédok tulajdoni hányad szerinti kétharmados beleegyezésére lesz szüksége a statikai szakvélemény mellett.
Ekkor beszélünk birtokháborításról
A szükséges engedélyek beszerzése nélkül a felújító tulajdonos birtokháborítást követ el, aminek alapján a helyi jegyző az eredeti állapot visszaállítására, valamint bírság fizetésére kötelezheti az illetőt. Ezen a téren a legvitatottabb témát a tartófalakhoz, oszlopokhoz és gerendákhoz kapcsolódó munkálatok adják. Ezek az elemek ugyanis akkor is az épület közös tulajdonú részeit képezik, ha egy lakáson belül helyezkednek el, így ezeknél mindig szükséges a tulajdonosi hozzájárulások bekérése - fejtette ki Sárvári Marcell.
Ugyanígy közös tulajdonnak minősülnek a víz- és fűtéscsövek is. Főszabályként azt mondhatjuk, hogy minden egyedi igényből származó költséget az adott tulajdonosnak kell fedeznie, így például azt is, ha a fürdőszoba áthelyezésével elterelné a vízcsöveket. Azonban, ha a felújítás során modernebbre, tartósabbra vagy csak újra cserélnék a csöveket, ez közösségi érdeket szolgál, így ezt a közös büdzséből fizetheti a közösség. Az esetleges viták megelőzése érdekében érdemes lehet állandó érvényű határozatba foglalni ezeket a rendelkezéseket.
(Családi háza van? Figyelmeztetés érkezett)
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat