Befejeződött Sameer Hamdan jordániai származású üzletember rózsadombi villájának évek óta tartó építkezése - írja a 24.hu. Ez az ingatlan is jelzi, hogy az üzletember nem kispályás: övé a Párisi Udvar is. Az ingatlan akárhonnan néztük, jóval nagyobbnak tűnt annál, mint amit a kerületi szabályok megengednek, a 24.hu egy forrása egyenesen háromszoros túlépítést emlegetett.
Légi felvételeken később az is látható volt, hogy zöldfelületből se maradt sok a telken - annyi legalábbis aligha, amennyiről a kerületi építési szabályozás rendelkezik.
A jordán származású üzletember régóta Budapesten él, még az 1980-as években érkezett jelenlegi üzlettársával, Awad Zuhair Fathival. Hamdan itt járt egyetemre, megtanult magyarul, majd a diplomaszerzés után itt is telepedett le. Előbb pénzváltóként dolgozott társával, akivel a kilencvenes években turistaszállók üzemeltetésére váltottak, hogy a 2010-es években már luxusszállodákat nyissanak.
Az elmúlt években a Hamdannal kapcsolatos hírek jó része csillogó fejlesztésekről, a turizmusban betöltött szerepéről, állami kitüntetésekről és egyéb elismerésekről szólt, mindezekhez az idén még a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát is megkapta az üzletemberpáros.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat