Az alapkamat és az irányadó egyhetes betéti kamat emelkedése miatt már minden elemző várta a hitelkamatok érdemi növekedését is. Sajnos tovább már nem kell várni, decemberben kilenc nagybank közül hat is lépett, és komoly mértékben emelte az új lakáshitelek kamatát - írja a portál. A kamatemelkedés mértéke a jelenleg legnépszerűbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek esetében jelentős, a thm értéke 0,37-0,87 százalékponttal emelkedett.
A kamatemelkedés miatt egy 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel törlesztőrészlete 4 -9,5 ezer forinttal emelkedhet. Emiatt 20 év alatt a teljes visszafizetendő összeg 0,9-2,3 millió forinttal növekedhet meg.
Még jelentősebb a drágulás az 5 éves kamatperiódusú lakáskölcsönök esetében. Egy új, 5 évig fix kamatozású hitel thm értéke 0,52-0,96 százalékponttal emelkedik. Ez pedig egy 20 millió forint összegű kölcsön esetében 5 600 – 10 700 forint törlesztőrészlet növekedést eredményezne. Két évtized alatt pedig összességében 1,3-2,5 millió forinttal kellene többet visszafizetni.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a meglévő hiteleket a változás nem érinti, ezen kölcsönöknek csak a kamatperiódus fordulójakor változhat meg a kamata, az akkor érvényes piaci viszonyoknak megfelelően.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint