Két évvel ezelőtt egy beszállító mindössze másfél millió forintos tartozás miatt felszámolási eljárást indított a Dohány utcai Continental Hotel Budapest tulajdonosa ellen, a felszámolást a bíróság 2014 szeptemberében rendelte el, majd a magyar kormány közbelépett, és novemberben stratégiailag kiemelt társasággá minősítette a ZeinaHotel Kft.-t. A cég felszámolóbiztosa az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. egyik munkatársa lett.
Szakmai berkekben akkor azt feltételezték, a lépés mögött az a szándék áll, hogy a jól menő belvárosi hotelt olcsón átjátsszák egy új vevőnek. Nem ez történt: a ZeinaHotel meg tudott egyezni a hitelezővel, és az egyezséggel idén februárban véget ért a felszámolási eljárás a cég megszüntetése nélkül. A stratégiailag kiemelt státusza ugyanakkor nem szűnt meg.
Az ügy ezzel nem ért véget, mert ugyan a hotel működtetését - a Budapesten élő, palesztin származású, jordániai üzletember - Mazen Al Ramahi egy másik cégén keresztül mindvégig biztosítani tudta, a másfél éves bizonytalanság komoly veszteségeket is okozott az immár három budapesti hotel felett rendelkező üzletembernek. E miatt vélhetően nemzetközi bírósághoz fordul. A stratégiailag kiemeltté nyilvánítást követően a magyar-jordán befektetővédelmi egyezményre hivatkozva jogorvoslatot kért a tulajdonos az arab ország külügyi tárcáján keresztül.
Függőben sok milliárd forint
A ZeinaHotel Kft. 2014. szeptemberében kezdődött felszámolása mögött egy unikális ok is rejtőzhetett. A Napi.hu korábbi információja szerint ugyanis a szálloda korábbi neve, a Zara használata miatt a márkanév tulajdonosa, a spanyol Industria De Diseno Textil S.A., azaz az Inditex-csoport pert indított a magyarországi cég. A spanyolok csak a védjegy-márka bitorlást akarták megszüntetni, bírság kiszabását nem tartották fontosnak - nem úgy a magyar állam, amely ez utóbbihoz is ragaszkodott.
A Fővárosi Törvényszék 2012. májusában elsőfokon a szállodatulajdonos kft.-t összesen 2474 milliárd forintos (!) bírsággal sújtotta védjegybitorlás miatt. A döbbenetes összegű bírság úgy jött ki, hogy az elsőfokú bíróság a ZeinaHotel Kft.-re napi 10 ezer forintos pénzbírságot vetett ki védjegybitorlás miatt. Nemfizetés esetén minden hónapban ez a duplájára emelkedett. A hatványozódó összeg így érte el ezt a horribilis nagyságot.
Változás van és per is
A ZeinaHotel fellebbezett a bíróság döntése ellen, és megváltoztatta a szálloda logóját is. A Fővárosi Törvényszék másodfokon, 2014. november végén hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletét, egyúttal a bíróságot új határozat meghozatalára utasította. Úgy tudjuk, hogy az új elsőfokú határozat még nem született meg.
Ramahi egy évvel ezelőtt egy új belvárosi hotelt adott át. A Vigyázó Ferenc utcában levő Prestige hotel azóta sikeresen működik és itt üzemel a Michelin-csillagos Budapest Costes étterem is. A Ramahi érdekkörébe tartozó szállodák tavaly jó évet zártak. A cégcsoport zászlóshajójának számító Joy Hotels Kft. megnégyszerezte árbevételét, a 2,1 milliárd forintos árbevételhez 253 millió forintos mérleg szerinti eredmény társult.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)