Látványosan emelkedtek a budapesti albérletárak júliusban: egy hónap alatt 4,3 százalékkal nőtt a kínálati bérleti díj, így a fővárosban a bérbeadók már átlagosan 150 ezer forintot kérnek kiadó lakásukért, ami idei rekord – áll a Rentingo.com albérletkereső platform felmérésében.
A járványhelyzet javulásával hónapok óta megfigyelhető a fővárosi albérletárak lassú emelkedése, az elmúlt hetek erősödése ugyanakkor már kifejezetten gyorsnak és jelentősnek mondható. A tendencia több tényezővel hozható összefüggésbe: az élénkülő turizmus mellett felgyorsult a felsőoktatásban tanulók lakáskeresése, közülük is elsősorban a külföldi diákok árfelhajtó hatása a legerősebb.
A tendencia látványos: ilyen mértékű emelkedésre egy hónap alatt tavaly május óta nem volt példa. De amíg tavaly tavasszal a koronavírus első hullámának kínálati sokkhatását korrigálta vissza a piac, addig most a tavasszal indult emelkedő trend kezd begyorsulni.
A tavaly júliusi 161 ezres szintet még nem, de a 2020. augusztusi szintet már elérték a fővárosi albérletárak. A bérlők vásárlóereje is tovább nőtt: a 140 ezres átlag alulról közelíti a tavaly júliusi 147 ezer forintot, és meghaladja a tavaly augusztusi 137 ezret.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt