Az iszlám egyik alapvetően meghatározó területe az iszlám jog, azaz a saría („ösvény”), amely a médiában általában kézlevágásként és megkövezésként jelenik meg. Csakhogy a saría sokkal több ennél: az iszlám törvényeinek gyűjteménye, amelynél csak az Aqída (hittételek összessége) bír nagyobb jelentőséggel. A saría nem az európai értelemben vett, jogalkotásra felhatalmazott különböző szervezetek tételes jogszabályi gyűjteménye, hanem a mindennapi élet erkölcsi, viselkedési szabályaié, amelyek magukban foglalják a családi, társadalmi, üzleti életnek és a diplomáciának az iszlám szerint helyes magatartási előírásait. Útmutatást ad az emberi cselekedetek minden elképzelhető formájára, és azokat különböző kategóriákba sorolja. Így valamilyen cselekedet lehet kötelező, ajánlatos, megengedett, kifogásolható és tiltott. A saría az iszlám szent könyvén, a Koránon alapul, abból táplálkozik, az ott leírtakat vallástudósok értelmezik, és a konkrét jogesetekre is ők adnak ki vallásjogi rendeletet (fatwa), amelynek alkalmazása kötelező valamennyi későbbi hasonló esetre. Háború a kamat ellen Az iszlám világ mindennapi üzleti életének az európai szem számára legkülönösebb és nem is nagyon értett specialitása a kamat tilalma, amely mellett azonban több mint egy évezrede működnek iszlám bankok. Ez annál is inkább fontos, mert az utóbbi egy-két évben megfigyelhető, hogy jelentős, jó hírű európai pénzintézetek saját iszlám bankot létesítenek. Rögtön felvetődik a kérdés, hogy minként létezhet és működhet nyereségesen egy bank kamatok felszámítása és fizetése nélkül. Mielőtt erre rátérünk, röviden megvilágítjuk, hogy miért is tiltja az iszlám a kamatot, szemben más régi vallási-jogi rendszerekkel, hiszen létrejöttekor mind a római, mind a zsidó, mind a perzsa jog ismerte és alkalmazta a kamatfizetést. Mohamed próféta, miután Mekkából Medinába menekült, több alkalommal vívott önvédelmi háborút a mekkaiakkal. Az egyik mekkai támadás előtt, 624-ben seregének felállításához pénzt kért attól a medinai zsidó közösségtől, amelyik befogadta, és amellyel szövetségi viszonyban élt. A zsidók kamat felszámításával adtak volna pénzt, ami felháborította a prófétát, aki ezért meg is szakította velük a közösségi kapcsolatot. Csak érdekességként: nemcsak a kamatszámítás tilalma datálódik ettől az időponttól, de az igazhivők számára kötelező ima iránya, a qibla is megváltozott, Jeruzsálemről Mekkára. Muhammad Szaleh Al-Munaddzsed, az iszlám vallás egyik ismert tudósa szerint: „Allah a Koránban senki más ellen nem hirdetett háborút, csak az uzsorakamat szereplői ellen. Allah azt mondta: »Ó, ti, akik hívők lettetek! Óvakodjatok Allahtól (haragjától és büntetésétől), és engedjétek el a (számotokra) fönnmaradt uzsorakamatot (mostantól fogva), ha valóban hívők vagytok. Ha nem teszitek meg, akkor vegyétek tudomásul, hogy Allah és küldötte háborút indít ellenetek.« (2. szúra, 278–279. ája) A Próféta ügyelt arra, hogy világossá tegye e főbűn förtelmességét Allah előtt. »Az uzsorakamatnak hetvenhárom kapuja van, a legkisebb olyan, mintha édesanyját venné feleségül a férfi, a legnagyobb kamat pedig a muszlim hírnevét, családját stb. érő rágalmazás.«” Abdullah Ibn Hanzala, Mohamed kortársa írta: „Egy dirhamnyi (ezüst pénzérem) uzsorakamat, amelyet beszed az ember, miközben tudja (hogy ez tilos), több, mint harminchatszori paráználkodás.” A hívőnek idegenkednie kell ettől a főbűntől, és el kell utasítania azt. Dzsábir, a Próféta másik kortársa mondta: „Megátkozta Allah küldötte »az uzsorakamat beszedőjét, kiadóját, lejegyzőjét és két tanúját, ők egyenlők (az átokban).«” Mindenki meg van átkozva, aki részt vesz az uzsorakamattal való kereskedésben – a felek, a közvetítők és a segítségadók is.” A leírtakból egyértelmű, hogy mindenki, aki kamattal kapcsolatos ügyletben működik közre, az iszlám egyik főbűnét követi el a hét közül. Vagyis tilos a kamat meghatározása, lejegyzése, rendezése, átvétele, átadása, letétbe helyezése, megőrzése, s általánosságban tilos abban bárminemű részvétel és segítségadás. Az uzsorakamat tiltása általános, nem kizárólag gazdag és szegény között van érvényben, ahogy azt néhányan gondolják, hanem általános érvényű minden esetben, minden személynél, függetlenül a mértékétől. Az arab nyelvű szövegekben uzsorakamatról írnak, ami nem tévesztendő össze a Ptk.-ban meghatározott uzsorakamattal. A saría szerint minden kamat uzsorának, kizsákmányolásnak, a másik fél szorult helyzetével való visszaélésnek minősül. E tekintetben a saría és az európai jog közötti legnagyobb különbség az, hogy amíg az iszlám jog általában tiltja a kamatot, addig például a Ptk. fő szabályként mondja ki a kamat jogosságát [232. § (1)]. Magától értetődik, hogy miután a saría is élő, a mindennapi élet valamennyi területén alkalmazandó jog, ezért az európai jogokhoz hasonlóan ismer és alkalmaz kivételeket, a fő szabálytól való eltérési lehetőséget. Allah kinyilvánította, hogy bűnbánatot lehet gyakorolni, és világossá tette ennek módját. Azt mondta az uzsorakamat tulajdonosainak: „És ha megbánást tesztek, akkor megillet benneteket a tőkétek, nem jártok el igazságtalanul (azzal, hogy nem kértek tőkéteknél nagyobb összeget), és veletek szemben sem történik igazságtalanság (azzal, hogy nem kaptok a tőkéteknél kisebb összeget)” (2. szúra, 279. ája). Akik pedig kamatot szedő bankokba helyezik el a vagyonukat rászorultságból, vagy attól való félelemből, hogy elvész, elrabolják, azok is érezzék kényszerítve magukat, hogy bocsánatot kérjenek Allahtól, és találjanak az iszlám előírásainak megfelelő megoldást. Ha az előbb leírt okok miatt kamatot fizető bankban helyezik el a pénzüket, akkor az iszlám által megengedett módon meg kell szabadulniuk a kamattól. Mondjuk úgy, hogy a szegényekre költik, de nem adományozási szándékkal, mert az adomány, azaz a zakát az iszlám harmadik pillére, ami a gazdagokat kötelezi arra, hogy adományt adjanak a szegények javára. Nem megengedett a kamat hasznosítása úgy, hogy a kamatot kapó azt például a családjára költi, adót vagy kártérítést fizet, kötelező tartást vagy eltartást egyenlít ki belőle. Jogesetek, vallásjogi rendeletek (fatwák) Seik Al-Qaradawi vallásjogi tudós a következő levelet kapta egy az Egyesült Államokban élő muszlimtól: „A nagyra becsült tudós úrnak egy számomra most életbevágóan fontos témával kapcsolatban írok. Amerikában élő építőmérnök vagyok, a közelmúltban szereztem meg a doktori címet Nagy-Britanniában. Nemrég adódott egy lehetőség, hogy egy amerikai építészmérnökkel közös vállalkozásba kezdjek, ami szükségessé teheti, hogy bankhitelért folyamodjak. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a dolog „harám” (tiltott), ezért minden módon megpróbáltam elkerülni, de egyetlen iszlám banktól sem kaptam segítséget. Nagyon várom válaszát ezzel kapcsolatban.” A tudós az alábbi fatwát hozta: „A muszlim számára nem származik baj abból, ha gazdagodni óhajt, az iszlám nem mondja azt, amit a kereszténység: »könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia a mennyországba«”. Ellenkezőleg, a Koránban Allah dicséretesnek, áldásnak tekinti azt, ha valaki meggazdagodik. Ugyanakkor tudnia kell a levél írójának, hogy a vagyon (a gonoszságra) félelmetesen nagy csábító erővel bír, és emellett nem minden az anyagi gazdagság. A gazdagságra való törekedés, ha türelmetlenséggel jár együtt, nagyon veszélyes lehet, hiszen könnyelműsködéshez vezethet a saríával szemben. Mindezek tudatában vizsgáljuk testvérünk kérdését, aki vállalkozását olyan hasznot hozó lépéssel kezdené el, amelyről az a konszenzus alakult ki az iszlám tudósai között, hogy tiltott uzsorakamat. Az uzsorakamat igénybevételének kényszerűségét a Korán alapelvein nyugvó saría szerint meghatározott fatwák pontosan leírják. Ahhoz, hogy egy tiltott dolog megengedetté váljon, valós, nem pedig vélt vagy a tiltottság kijátszásához ürügyként szolgáló szükséghelyzet kell. Erre egy ismert példa a sertés fogyasztásával kapcsolatos Korán-idézet. Allah azt mondta: „Tilalmassá tétetett a számotokra a döglött állat, a vér, a sertés húsa, s mindaz, aminek levágásakor nem hangzott el Allah neve (amelyek Allahon kívül másnak lettek feláldozva). S az, ami megfojtatott, valamint az agyonütött, a halálra zúzott, a felöklelt állat, s az is, amiből a vadállatok ettek már, kivéve, ha levágjátok (mielőtt meghalna). S az is (tilos), ami áldozati kövön vágatott le, s a jósnyilakkal történő sorsolás is. Ez (mind) bűnös dolog.” (5. szúra, 3. ája) Arról, aki kényszerből fogyasztja el ezeket, Allah azt mondja: „Aki az éhség kényszerétől hajtva (szeg meg tilalmat), nem a bűnre való hajlandóságában, azzal Allah felettébb megbocsátó és könyörületes” (5. szúra, 3. ája). Továbbá meg kell győződni arról, hogy nincs semmiféle olyan helyettesítő megoldás, amitől megengedetté válna a cselekedet. Végezetül a szükséghelyzet miatt a tiltott dolog nem válhat alapelvként megengedetté, hanem csupán szigorú kivételnek kell tekinteni, amely a szükséghelyzet elmúlásával megszűnik. A kérdést feltevő testvérnek arra van lehetősége, hogy fokról fokra haladjon a gazdagság felé vezető lépcsőn, és ne egy lépéssel akarjon meggazdagodni, mert ez a módszer az evilági és a túlvilági élet elvesztéséhez vezethet.” Egy igazhívő az alábbi kérdést intézte Abdul Azíz Ibn Abdullah Ibn Báz főmuftihoz: „Olyan banknál van a nem kamatozó számlám, amely egyébként fizet kamatot, s ezért az uzsorakamat döntvény vonatkozik-e rám, vétkeztem-e ezzel? Megszüntessem-e a számlámat, tudva, hogy akkor elveszíthetem a pénzemet?” A főmufti válasza, egyben fatwája: „Miután azért helyezted el bankban, nem kamatozó számlán a pénzedet, hogy az ne vesszen el, biztonságban legyen – ez szükséghelyzetnek minősül –, ezért nem vétkeztél. Ámde ha van lehetőséged, akkor helyezd el iszlám bankban, mert ezzel ösztönzöd annak munkáját, és segíted feladatai ellátásában. Az iszlám bankokat ösztönözni, támogatni kell, ha pedig hibáznak, erre fel kell hívni a figyelmüket. Ki kell javítaniuk a hibát, hogy versenyképesek legyenek a kamatot számító bankokkal, és hogy a muszlimok az iszlám bankot válasszák. Lehetőséged van iszlám bankban elhelyezni a pénzedet, és vallásjogilag megengedett hozamot szerezned az ún. mudáraba-ügyleteken keresztül. (A mudáraba azt jelenti, hogy a bankban elhelyezett pénz a bank által szervezett üzletbe, befektetésbe kerül előre meghatározott hozam nélkül, azaz hozhat nyereséget, de veszteséget is – a szerzők.) Meghatározott hozamot, kamatot nem engedélyez az iszlám, ez a saría szerint tilos. Meghatározott hozam például, ha 100 000 rialt elhelyezel kamatot számító bankban vagy kereskedőnél azért, hogy az minden hónapban adott százalékú kamatot fizessen neked. Ez a saría szerint tilos. Ezzel szemben az iszlám banknak lehetősége van az iszlám előírások szerint mudárabába fektetni a pénzedet, például megvesz bizonyos árut. Ezt az árut a bank előzetes megegyezés szerint eladja, a nyereséget összegyűjti, majd az előzetes megállapodásnak megfelelően nyereségrészesedést ad a tőke tulajdonosának. Összefoglalva: nem vétkezel, ha szükség esetén, vagyonvesztéstől való félelem miatt olyan bankban helyezed el a pénzedet, amelyik kamatot fizet, feltéve, hogy nem fogadod el a kamatot.” A megoldás: mudáraba Az eddigiek során azt láttuk, hogy működik a kereskedelem, a pénzügyi élet, az iszlám nem tiltja, sőt dicséretes dolognak tekinti a gazdagodást. De miből él a bank, a hitelező, ha más által hasznosított pénze után nem számít fel kamatot? Az iszlám erre a kamatszámítástól merőben eltérő megoldást talált, ami látszólagos bonyolultsága ellenére egyszerű, működő és hasznot hozó. Ez pedig a mudáraba. Annak eldöntése, hogy ez a megoldás jobb-e, mint a kamat, nem e cikk szerzőinek a feladata, mindenesetre az európai pénzügyi életben is gyakran találkozunk ehhez hasonló módszerekkel. Dr. Szaleh El-Fauzán fatwa-bizottsági tag szerint a mudáraba a kereskedelmi ügyletek olyan formája, amelyet az iszlám vallás megenged, és már Mohamed próféta idején is ismert volt. Jelentése a saríában: meghatározott vagyon átadása egy személynek (vagy egy iszlám banknak) azért, hogy az kereskedjen vele. A felek közötti viszony ebben az esetben nagyjából a Ptk.-ban meghatározott megbízási viszonynak felel meg, s kismértékben keveredik a bizományosi jogviszonnyal. A mudáraba-ügyletben a megbízó átadja a vagyont, pénzeszközt a megbízottnak azért, hogy azon valamit vásároljon, és azt értékesítse. Helyettesítheti a vásárlást valamilyen üzletben, vállalkozásban való részvétel is, befektetés formájában. A szerződő felek szerződéskötéskor meghatározzák a nyereség felosztásának mértékét és a mudáraba időtartamát. Alapesetben a szerződés lejárta előtt nem lehet felosztani a nyereséget, kivéve, ha ettől eltérően állapodtak meg. Természetesen az előbb leírtak vonatkoznak a veszteségre is. A mudáraba általában kockázatosabb, de nagyobb hasznot eredményezhet, mint a betéti kamat, mert míg betételhelyezés esetében csak a bank esetleges tönkremenetelével kell számolni, addig a mudáraba nagymértékben függ a piaci viszonyok változásától. Ez a módszer adott esetben kiküszöbölheti a betétnek mint holt tőkének a gazdaságon kívüli szerepét, mivel a mudáraba esetében a pénz forog, működik, és nyereséget, igaz, veszteséget is termelhet. A mudáraba – magáról a saríáról nem is beszélve – sokkal szerteágazóbb és színesebb annál, mint ahogyan e cikk terjedelme lehetővé teszi a bemutatását. Dr. Salamon András, Abdul Fattah Munif