Reagált Orbán Viktor veje a kormányfő kijelentésére, miszerint megérti, ha valakit felháborít a luxusélete. A BDPST Group vezetője szerint az üzletileg sikeres embereknek példát kell mutatniuk, és a köz javára is fordítaniuk kell a vagyonukból.

„Én igyekszem így élni az életemet”

– fogalmazott Tiborcz István, majd több példát is említett.

Orbán Viktor kormányfő szerdán egy pilisvörösvári lakossági fórumon jelent meg váratlanul, utána pedig a 24.hu kérdésére, hogy megérti-e azokat, akik felháborodnak Tiborcz István luxusautóján vagy Rogán Antal feleségének több tízmilliós táskáján, csak annyit válaszolt:

Hát persze.

Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter korábban azt mondta: az elmúlt 15 évben a Fidesz lehetőséget teremtett mindenki számára, aki dolgozni akart, igyekvő volt, szorgalmas volt fiatalként, munkavállalóként és vállalkozóként is.

Voltak, akik ezzel éltek, és voltak, akik visszaéltek. Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról, annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani

– fogalmazott.

Szerinte vannak vállalkozók, akik az elmúlt 15 évben meggazdagodtak, erősebbek lettek, több embernek adnak munkát. Hogy ők az előállított javakkal egy közösség javára is gazdálkodnak, vagy csak a saját javukra van hőzsidőzsi, az egy másik kérdés. 

Lázár János építési és közlekedési miniszter márciusban arról beszélt Kisvárdán, hogy elege van a luxizásból, a repülőzésből, valamint a jachtozásból. A miniszterelnök március 15-i beszédére utalva pedig úgy fogalmazott: „A kullancsokat is ki kell söpörni, és a poloskákat meg ideje volna lesöpörni magunkról”.

Orbán Viktor csak annyit mondott erről az ÖT Youtube-csatornának adott interjúban, hogy megérti, ha egyesek felháborodnak Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök fiának luxusautói láttán.

A műsorban kifejtette, Mészáros Lőrinc, vagy Tiborcz István hatalmas vagyongyarapodása nem az ő kitüntetett figyelmének köszönhető, szerinte nem ezek az emberek futották be a legnagyobb gazdasági karriert az elmúlt években. Matolcsy Ádám garázsában sorban álló sportkocsikról készült fotók jogosan háborítják fel az embereket, azt ugyanakkor szerinte „nem tudjuk”, hogy a volt jegybankelnök fiának ilyen mértékű gazdagodása kapcsolatban áll-e a jegybankelnök tevékenységével. Hangsúlyozta, a vizsgálatba a kormánynak nincs beleszólása, mert az Állami Számvevőszék „független szervezet”.

A HVG megkereste az ügyben Tiborcz Istvánt is, a BDPST Group vezetője csak teljes terjedelmében járult hozzá írásbeli válasza közléséhez:

„Annak, aki sikeres az üzleti életben, illetve kiemelten vagyonos, kutya kötelessége a köz javára fordítania, és az ezzel kapcsolatos magatartásával, viselkedésével szükséges példát mutatnia.

Én igyekszem így élni az életemet, hiszen mindig is fontosnak tartottam, hogy a BDPST Group tevékenysége valódi értéket teremtsen, ne csak üzletileg, hanem gazdasági, illetve társadalmi szempontból is. Cégcsoportunk a tevékenysége során jelentősen hozzájárul Magyarország és Budapest építészeti és kulturális örökségének megőrzéséhez – elég csak a Gellért Hotel jelenleg is folyó felújítását, a Hotel Dorothea világszínvonalon felújított épülettömbjét, vagy a turai kastélyt említenem –, ezekre a műemléki felújításokra pedig forint tízmilliárdokat fordítunk. Cégcsoportunk előbbi mellett számtalan módon támogat közcélú kezdeményezéseket is, ilyen például a Somogy vármegyei Kastélyosdombón az Ökumenikusokkal együttműködésben tavaly átadott közösségi épület és térségfejlesztési központ, amelynek a több mint 200 millió forintos beruházását a cégcsoportunk finanszírozta.  A tavalyi árvíz idején pedig a történetének legnagyobb, koordinált támogatási akciója keretében vett részt a BDPST Group a nemzeti összefogásban, többek közt helyszíni segítségnyújtással, pénzbeli támogatással, adománygyűjtéssel, kamionok és logisztikai kapacitás felajánlásával.

De említhetném a közelmúltban nagyobb nyilvánosságot kapott, egy hátrányos helyzetű óvoda felújítására indított gyűjtést is, ahol a fennmaradó szükséges teljes összeget felajánlotta a BDPST a gyűjtést szervező alapítványnak – ebből az összegből végül más óvoda is megújulhat majd. Rendszeresen támogatunk gyermek egészségügyi intézményeket, gyerek- és anyaotthonokat – ezeket ugyanakkor nem verjük nagy dobra, illetve, ha nyilvánosságra is kerülnek, a sajtó valahogy kevésbé foglalkozik velük.

A jövőben is folytatni fogjuk hasonló programjainkat, akcióinkat, amelyek a társadalmi értékteremtést helyezik a fókuszba, és az ezzel kapcsolatos magatartásunkkal próbálunk példamutatóan eljárni, mind cégcsoport, mind személyes szinten.”