A Fidesz pilisvörösvári kampányállomásán hirtelen megjelent Orbán Viktor miniszterelnök, aki, mint az Economx is beszámolt róla, először a nézők között hallgatta Szijjártó Péter külügyminiszter és Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatója beszélgetését Ukrajna uniós csatlakozásáról, majd maga is bekapcsolódott az eszmecserébe.
Ezután a 24.hu stábjának sikerült egy rövid interjúra elcsípnie a miniszterelnököt. A kormányfőt a „luxizásról" faggatták, annak kapcsán, hogy a miniszterelnök azt mondta korábban egy interjúban: megérti, hogy egyesek felháborodnak Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök fiának luxusautói láttán.
Kapcsolódó
Most felidézték, hogy vejéről, Tiborcz Istvánról nemrég a közösségi médiában olyan kép jelent meg, amelyen éppen egy 250 milliós luxusautóból száll ki, de meg lehetne említeni akár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter feleségének több tízmilliós luxustáskáját is. - Ezekkel kapcsolatosan is megértő, hogy ez egyeseket felháborít? - kérdezték a miniszterelnököt.
Hát persze!
válaszolta Orbán Viktor kormányfő a 24.hu stábjának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket