A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban. Szijjártó Péter közölte, Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, így az elérheti a 13 milliárd eurót.

865 milliárd eurós forgalom

A külügyminiszter a kínai Tiencsinben rendezett Világgazdasági Fórumon készült, CNBC-nek adott interjúban rámutatott, hogy 865 milliárd eurós kereskedelmi forgalom van Kína és az Európai Unió között éves szinten, vagyis ezt a kapcsolatot nem lehetne megszakítani az európai gazdaság tönkretétele nélkül.

Nem is beszélve a tényről, hogy Magyarország nem úgy tekint Kínára, mintha fenyegetés vagy kockázat lenne. Ha pedig nem tekintünk egy országra kockázatként, akkor nincs értelme kockázatcsökkentésről beszélni – fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta, Magyarország úgy tekint Kínára, mint egy olyan országra, amellyel ha együttműködik, akkor sok előnye származhat belőle.

Kína számunkra egy lehetőség, de szükségesség is egyszerre

– tette hozzá.

Szijjártó Péter az európai gazdaság gerincének nevezve az autóipart, arra hívta fel a figyelmet, hogy egy új iparág születik az autóipar forradalmával.

A németek miatt jönnek a kínaiak

Elmondta, az európai autóipari vállalatok nagyon jó elektromos autókat tudnak gyártani, de akkumulátorokat nem tudnak előállítani. Ezért a kínai és a nyugat-európai vállalatok együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy az új európai ipar működőképes legyen – érvelt Szijjártó Péter.

A Magyarországra érkező kínai beruházásokról a külügyminiszter azt mondta, a nagy kínai beruházások, azért jönnek ide, mert a német autógyártók jelen vannak az országban.

Tehát miközben a német külügyminiszter a kapcsolatok megszakításáról beszél, addig a német autógyártók vezetői rendszeresen felhívnak, hogy meggyőzzem a kínai beszállítókat, hogy jöjjenek Magyarországra

– jegyezte meg a miniszter.

Szijjártó Péter szerint nagy a szakadék a politikai elképzelés és a valóság között, a kínai kapcsolatok megszakítása pedig megölné az európai gazdaságot, és nagyon káros lenne a német gazdaságra is.

Hozzátette: Magyarország az egyetlen ország Kína és Németország mellett, ahol a három prémium német autógyártó jelen van, és ez vonzza az akkumulátorgyártókat.

Jönnek a gyártók

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a CATL és az EVE Energy mellett Magyarország megegyezett két másik top 10-es kínai akkumulátorgyártóval is, amelyek hamarosan bejelentik beruházásaikat.

Ez azt jelenti, hogy idén Magyarország megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, mindezt úgy, hogy 2022 rekordév volt, amikor 6,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra. Idén Magyarország eléri a 13 milliárd eurónyit a kínai akkumulátorgyártok miatt – tudatta a külgazdasági és külügyminiszter.

Új nap, új kínai akkugyár érkezik - ezúttal Budapest határába

A BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet hoz létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Bővebben --->