Karácsony Gergely főpolgármester közölte, csütörtökön levelet kapott a fesztivál szervezőitől és Gerendai Károlytól, amelyben összefoglalták, mit tudnak a fesztivál megszervezésével kapcsolatban vállalni, amelyek viszont nem térnek el érdemben az előterjesztésétől, amiről a közgyűlés szerdán tárgyalt.
Hozzátette a posztban ugyanakkor, hogy a frakciók mai reakciói alapján immáron látszik a többség az új hatósági szerződés mögött, ami tartalmilag pótolja a közgyűlési mandátumadást. Ezért úgy tekinti, hogy már csak jogi formalitásból áll a Sziget jövőjének biztosítása, ezért nincs szükség rendkívüli közgyűlésre, a feladatot a novemberi rendes ülésen abszolválni tudják.
Kapcsolódó
Addig is, a jövő évi Sziget szervezési elkezdődhet – emelte ki Karácsony Gergely.
Szerdán a Fővárosi Közgyűlés rengeteg módosító benyújtása mellett sem tudta elfogadni a Sziget Fesztivál területhasználati engedélyéről szóló bérleti szerződésének felbontásáról szóló határozatot, mivel a közgyűlési többséget adó Tisza Párt és a Fidesz is tartózkodott a szavazáskor.
Másnap reggel azonban Magyar Péter már arról posztolt, hogy egyeztetett Gerendai Károllyal, és hozzátette: „Jövőre találkozunk a Szigeten”.
A külföldiek maradékát eszi a magyar a Szigeten
Évről-évre megkapja a Sziget Fesztivál a kritikát: nem a magyarok pénztárcájára tervezték. Idén az Economx a spórolós hazai trükkök nyomába eredt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe