2025-ben és 2026-ban nem kevesebb, mint 70 újabb járművel erősítjük a MÁV-csoport mozdonyflottáját. A villanymozdonyok után most dízelmozdonyok is fordába állnak – egyikükkel a Balaton északi partján már a mai naptól találkozhatnak utasaink – jelentette be Facebook-videójában Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója.

A tíz vállalás részeként tartja számon a MÁV vezetése, Hegyi Zsolt kiemelte a mozdony sikerrel vette az akadályokat, köztük a hatósági próbafutást, így a mai naptól Balatonfüred és Tihany között állt forgalomba. Hozzátette, nem új mozdonyokról van szó, de korszerűek, megbízhatóak és nagy teljesítményűek.

Lázár János még januárban 10 miniszteri vállalást tett 2025-re vonatkozóan, hogy javítsák a hazai közösségi közlekedés színvonalát:

  1. Bevezetik a késési biztosítás intézményét: ma Magyarországon négy vonatból három pontos, ezzel az európai középmezőnyben vagyunk, ezért június 1-jétől bevezetik, hogy a busz-és a vasúti jegyár felét visszafizetik annak, akinek a járata 20 percet vagy többet késett. Az utasnak semmit sem kell tennie, bizonyítania, papíroznia, azaz bürokratikus lépést tennie. Vagyis vita nélkül adják vissza a jegyár felét, elismerik a felelősségüket. Aki applikációban vásárolt, neki automatikusan visszautalják az összeget, aki automatában, ő az utazás után a jegypénztárban kapja vissza a pénzt. A bérletes utasok a következőképpen kapják vissza a pénzt: ha havonta ötször késett a járatuk, a következő járat árából 10 százalékos kedvezményt kapnak. A MÁV applikációban be kell kapcsolni a késési biztosítást, egyedül ez a feltétele annak, hogy az utasok megkapják a pénzt. 
  2. 2026. január 1-jére a MÁV és a Volán csoport össze mosdóját felújítják az állomásokon. Ezer MÁV mosdó van, ebből 300 újult meg eddig, a többi 700, majdnem használhatatlan állapotút felújítják. A MÁV és a Volán utasai ezeket a mosdókat ingyenesen használhatják applikációval, érvényes jeggyel vagy bérlettel. 
  3. Minden Intercity járaton takarító személyzet fog tevékenykedni: április 1-jétől minden Intercity járaton menet közbeni takarítás is lesz, ami a mosdókra is vonatkozik. Lázár János április elsején bejelentette, hogy elindult az Intercity járatokon a menet közbeni takarítás, tehát ezt a vállalást kipipálta.

  4. Egy év alatt 1000 új autóbuszt vásárol Magyarország. Egész pontosan 2026. április 30-ig ezer darab új autóbuszt fogunk beszerezni, ami a közlekedésben új színvonalat fog jelenteni. Momentán 5700 buszból áll a Volán flottája. 
  5. Megerősítik a mozdonyflottát: 2026 nyaráig minden második mozdony megújul, ezen belül az IC-járatokon csak újszerű mozdonyok közlekednek majd. A napi kétszázhoz képest 2025-ben a nyári szezonra 40 darab új villanymozdony és 15 nagy teljesítményű dízelmozdony áll üzembe. Az európai piacon sikerült ehhez újszerű állapotban lévő, korszerű mozdonyokat találni: a szerződéseket már megkötötték, a szállítások folyamatban vannak. Erről beszélt ma Hegyi Zsolt...
  6. Az Intercity járatoknál csökkentik a kocsihiányt: 100 új kocsi áll be a nyári főszezonra. 
  7. „Gyesevesítik" a MÁV-ot, ami azt jelenti, hogy a GYSEV-ben meghatározó üzletrészt szereztünk, hogy a GYSEV ne Ausztriát, hanem Magyarországot szolgálja. Átadnak pályaszakaszokat a GYSEV üzemeltetésébe, a kapacitásaikat beforgatják a magyar kapacitásokba, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala vármegye területén vesznek át üzemeltetési feladatokat. 
  8. A nyári szezon jelenti a legnagyobb kihívást, ezért új szolgáltatást hoznak létre, a MÁV buszt. Ezek az autóbuszok a vasúton fognak szolgálatot teljesíteni a vonatok mellett: ha például a Déli pályaudvarból induló vonat megtelt, mert túl sok az utas, akkor őket a MÁV busz viszi el, hogy mindenki eljusson az úti céljára. Ezek új vagy újszerű buszok lesznek.

  9. Megszerelik a klímákat: aki jegyet vesz a vonatra, pontosan tudni fogja, hogy az adott járaton működik-e a klíma vagy sem. A jegy által tehát lehet klímás verziót vagy nem klímás verziót választani. Minden vonalon vagy klímás busz vagy klímás járat rendelkezésre fog állni. Olyan nem fordulhat elő, hogy kénytelenek leszünk klímamentes járatokon utazni. 

  10. Jön a MÁV+, tehát megújul a tömegközlekedési applikáció bővülő funkciókkal, áprilistól felmenő rendszerben. A legfontosabb új funkció a korábban említett késési biztosítás lesz. Lázár János április elsején ezt is kipipálta ...