„Mark nem kamu arc, komolyan tolja” – szúrta ki a Telex Israel Adesanya MMA-harcos Instagram-posztját, melyen Mark Zuckerberggel, a Meta-vezérigazgatóval és Alex Volkanovski MMA-harcossal látható egy edzőteremben. Mindhárman félmeztelenek, és a kép alapján a Facebook-tulaj sincs rossz formában.
A fotó „előzménye” most már elég régre nyúlik vissza. A két milliárdos rendszeresen üti egymást a közösségi médiában, azonban az elmúlt időszakban ezek a posztok új irányt vettek, és most már ott tart a szócsata, hogy az oktagonban – a ketrecharcosok nyolcszögletű küzdőterén – kívánnak egymástól elégtételt venni.
Legutóbb – hétfőn – Elon Musk invitálta „péniszmérésre” a Meta vezérét, előtte pár órával pedig „pöcsnek” titulálta az üzletembert.
Egyébként két techgururól van szó: Zuckerberg vagyonát a Facebookkal alapozta meg, míg Musk a Tesla – egyik – alapítója.
Elon Musk a Bloomberg milliárdosokat rangsoroló legfrissebb listája szerint a világ leggazdagabb embere 239 milliárd dolláros (körülbelül 82 ezer milliárd forint) vagyonával, míg Mark Zuckerberg vagyonát 108 milliárdra (körülbelül 37 ezer milliárd forint) teszik.
Kettejüknek durván kétszer akkora vagyona van, mint a 2021-es magyar GDP.
Zuckerberg az esélyesebb
Visszatérve a bunyóra, a neten elérhető adatok szerint egyébként nincsenek egy súlycsoportban:
- a 39 éves Zuckerberg 171 centi magas, és körülbelül 70-75 kilogramm,
- az 52 éves Musk pedig 186-187 centi, és körülbelül 80-85 kiló.
Mindenesetre már vannak oddsok kettejük – egyelőre hipotetikus – harcára: a bukmékerek szerint a Meta-vezér az esélyesebb 1,17-szeres szorzójával (mindössze 1,17-szeres pénzt fizetne a győzelme), szemben a Twitter-tulaj 4,5-es oddsával.
Élesedik a Zuckerberg vs Musk háború: saját Twittert indít a Meta
Threads néven debütált a Meta saját fejlesztésű Twitter-riválisa.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le