Jelentős illetményfejlesztést kaptak a magyar légierő pilótái és műszaki szakemberei – idézi Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert a Honvédelmi Minisztérium szombati közleménye. A tárca szerint a magyar légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek.
„Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk” – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A közlemény szerint a béremelés a vadászpilótákat, a szállító- és kiképzőrepülőgép-pilótákat, a szállító- és harcihelikopter-vezetőket, valamint a repülő műszaki és az előretolt repülésirányító szakembereket érinti. Az emelt bért az érintettek március első napjaiban megkapták.
A honvédelmi tárca szerint ezzel
a legtapasztaltabb pilóták bére átlagosan másfél millió forintról két-három millió forintra is emelkedhet
beosztástól, a repülő szolgálatban eltöltött évektől, valamint képesség alapú függően.
A miniszter szerint „a megnövekedett biztonsági kockázatok új kihívások elé állították Magyarországot, és megerősítették azt az elköteleződést, hogy egy modern, ütőképes haderőre van szükség”.
A Magyar Honvédség katonái egyébként márciusban kapják meg az átlagosan 11 százalékkal megemelt illetményüket, a béremelés számukra januárig visszamenőleges. A kormány kétlépcsős, jelentős mértékű illetményemelésének első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt. A minisztérium közlése szerint idén a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állomány esetében átlagosan 11 százalékos, a tisztek esetében átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg.
Fontos pénzügyi feladatot kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Újabb védelmi felkészítésre vonatkozó költségvetési átcsoportosításokról döntött Orbán Viktor, a honvédelmi miniszternek közel egymilliárd forint sorsáról kell döntenie.A honvédelmi miniszterrel az Economx január végén közölt interjút, melyet ezen a linken talál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv