A szenátus banki bizottságának elnöke, Sherrod Brown szenátor kijelentette, a kínai elektromos járművek egzisztenciális fenyegetést jelentenek az amerikai autóiparra – írja a BBC.
Nem engedhetjük meg, hogy Kína a kormány által támogatott csalásait az amerikai autóiparra is kiterjessze
– mondta Brown szenátor az X közösségi médiaplatformon közzétett videóban.
Legutóbb februárban érkezett hivatalos kommunikáció a Fehér Háztól, amikor vizsgálatot indítottak a kínai autók nemzetbiztonsági kockázatát illetően.
Az ügy jelenleg ott tart, hogy Washington akár korlátozásokat is bevezethet, ha továbbra is felmerül a gyanú, hogy a kínai gyártású autókban lévő technika érzékeny személyes adatokat gyűjthet a járművezetőről és az utasokról.
A világ két legnagyobb gazdasága 2018 óta kereskedelmi háborúban áll egymással, amikor az akkori Trump-kormányzat több mint 360 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki vámokat. Erre Peking több mint 110 milliárd dollár értékű amerikai termékre kivetett vámokkal vágott vissza, amelyeket Joe Biden nagyrészt fenntartott azóta is.
Tavaly az USA által Kínából vásárolt áruk értéke több mint 20 százalékkal, 427 milliárd dollárra csökkent. Ugyanakkor az USA Kínába irányuló exportja 4 százalékkal, alig 148 milliárd dollárra csökkent.
Joe Biden összezördült Hszi Csin-pinggel
Az idén először beszélt egymással az amerikai és kínai elnök.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Itt tart most Paks 2: már két országban gyártják az új erőmű fontos részeit

Minden marad a régiben, mégse védi meg az adatait a Google

Lehet-e végre magyar a pápa?

Trump rácsodálkozott arra, hogy Putyin civilek lakta területek bombáz
