Az általam megismert kollégáknál, ahogy nálam is kizárt, hogy amit mi átvizsgálunk az ügyfélnek, azok közül jó párat lehúzunk – jelentette ki egy autószerelő, miután egy használtautó kereskedő azt mondta neki, sok a panasz a magafajta átvizsgálókra. A Totalcar szerint nem csak a saját maga nevében beszélt a szerelő, a kereskedőknek elegük van az átvizsgálókból.
Úgy gondolom, lehet – és kell is – az ügyfél átvágása nélkül dolgozni. Hiszem, remélem, hogy a kollégák nagy többsége is így tesz, mert ez az igaz út.
Sajnos a kereskedő a saját felfogásával csak azt látja, hogy pénzt kapunk a munkánkért – tette hozzá.
Egy másik esetet is megemlített, amelyben kritikákat fogalmazott meg a megvenni kívánt autóról, és amelyben másnap márkaszervizben vizsgálták át a hibátlannak tartott autót.
Viszont ebben az esetben, ha neki problémája van az átvizsgálókkal, akkor miért egyezik bele telefonon abba, hogy kijöjjön valaki
– tette fel a kérdést a szerelő. Hozzátette, később megnézte a nepper hirdetéseit, mindegyikben szerepel, hogy bárki átvizsgálhatja az autóit.
A történet lezárásaként a szerelő elmondta, egy másik ügyfele ugyanennél az eladónál szeretett volna autót venni és vizsgálatra kérte.
Két sorban felvázoltam neki, miért is nem vagyok hajlandó kimenni az adott címre. Megértette, keresett és talált is máshol autót.
Használt autó eladás: a magánszemélynek is garanciát kell vállalnia
Nem csupán az új autó vásárlásakor jár az eladó jótállása, hanem a magánszemélynek is hasonló garanciát kell adnia használt autója eladásakor – mondta el a Napi.hu-nak Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség Közérdekvédelmi Osztályának szakértője. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik