Tehetséges fiatal autóversenyzők tűntek fel idehaza a közelmúltban, ezért széles összefogással, a „Road to Formula 1" projekt segítségével jó esély van arra, hogy 2029-30-ra újra legyen magyar pilóta a Forma 1-ben – hangzott el a program szerdai bemutató rendezvényén.
Zentai Péter, a Hilaris Hotels alapítója, a projekt nagykövete és fő támogatója hangsúlyozta, magyarként szeretnék azokat a magyar fiatal tehetségeket támogatni, akik a Forma-4, a Forma-3, a Forma-2 és a Forma-1 világában jó eredményeket tudnak elérni. Bízik abban, hogy a magyar innováció segítségével és a HUMDA akadémia szakmai támogatásával megfelelő anyagi és egyéb támogatással meg tudják valósítani azokat az álmokat, amelyeket célul tűztek ki. Amint kifejtette, szeretnék elérni, hogy a Baumgartner Zsolt után újra legyen magyar pilóta a Forma-1-ben, továbbá a Moto GP-ben, illetve a többi kategóriában. Zentai Péter szerint
ez az egész ország sikere lehet, amely közös összefogással jöhet létre, politikai nézettől, vallástól és identitástól függetlenül.
Zentai azt is elárulta, hogy több komoly nemzetközi szakmai és pénzügyi támogatóval előrehaladott tárgyalásokat folytattak, hogy a projekt mellé álljanak.
Weingartner Balázs, a HUMDA, azaz a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnöke arról beszélt, hogy 2022-ben indítottak el egy olyan támogatási rendszert, amelynek keretében 28 versenyzőt és két csapatot, a következő évben 29 versenyző és 1 csapatot támogattak. Olyanokat, akik mentális, fizikai és egyéb képességeik alapján alkalmasak arra, hogy megfelelő szintet érjenek el, és felkeltsék egy jobb, nemzetközi csapat érdeklődését.
Évről évre fejlődött a programunk, és eljutottunk odáig, hogy a mi lehetőségeink már nem elegendőek ahhoz, hogy a következő szintet megugorjuk
– hangsúlyozta.
Weingartner szerint Zentai Péter és társai az üzleti kapcsolati rendszerükkel rá tudnak világítani, hogy ez egy olyan nemzeti ügy, amelyben a társadalmi, gazdasági, politikai szereplők is megtalálhatják a helyüket.
Az ügyet kell előtérbe helyezni, hogy a lehetőségüket biztosítsuk a fiataloknak, képességükkel és tehetségükkel akár a Forma-1-ig is eljussanak
– fogalmazott a HUMDA első embere.
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ígéret tett arra, hogy figyelmet szentelnek a „Road to Formula 1" programnak, mert nemzeti ügynek tekintik, hogy Magyarországnak legyen Forma-1-es autóversenyzője. Kiemelte: ugyanakkor fontos, hogy a magánszektor is a projekt mellé álljon.
Elhangzott, hogy a jelenlegi állás szerint
- a 2022-es gokart-vb ezüstérmese, Hideg Ádám,
- valamint a tavalyi brit Forma 4-es sorozat újonc bajnoka, Molnár Martin a legesélyesebb, hogy 2029-2030-ra akár a Forma-1-be is eljusson.
Ferencz Krisztián projektmenedzser szerint rajtuk kívül is vannak még magyar tehetségek, akik a korosztályukban már értek el figyelemre méltó nemzetközi eredményeket, név szerint
- Zsebő Marcellt,
- Gender Tamást,
- Gáspár Bennettet
- és Lipovics Patrikot
említette.
Kiderült, mennyi pénzt visznek haza a legjobb F1-pilóták
Max Verstappen 2024-ben nemcsak a leggyorsabb pilóta volt, hanem a leggazdagabb is. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Elszámolta magát Trump, Kína megtámadja a vámokat, káosz a csomagszállítóknál

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Megjelent a kormányhatározat mini-Dubaj elengedéséről

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak

Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Elözönlik a rendőrök Budapest utcáit, nyomós ok állhat a háttérben
