Miközben az amerikai választások előtti napokban a közvélemény-kutatók Demokrata párti előnyt mutattak, és Kamala Harris győzelmét jósolták, a befektetők már arra készültek, hogy republikánus győzelem lesz, és Donald Trump ül be az elnöki székbe. Mivel a befektetők a saját a pénzüket (is) kockáztatták, joggal feltételezhettük, hogy valamit tudnak - ezzel egyébként több cikkünkben is foglalkoztunk, amikor annak okait vizsgáltuk, hogy miért szállt el a forint és miért erősödött a dollár az euróval és a térségünk valutáival szemben. 

Most ugyanezek a pénzügyi elemzők figyelmeztetnek arra, hogy ismét gyengült a dollár árfolyama. Elemzőnk, Sárosi Viktor Bázispont című podcastjében már előre megmondta

Mindenesetre ha ma a forint-dollár viszonylatot nézzük, akkor azt látjuk, hogy a szerdát az árfolyam 392,4-en kezdte, míg délre több mint 3 egységet gyengülve 389 forintra esett a dollár értéke, majd kora délutánra 389,8-ra korrigált, 18 órára pedig 389,72 forintra csökkent.

Kép: TradingView

Az amerikai dollár árfolyamának változása 2025. február 5-én.
Kép: TradingView

A vámokkal kapcsolatos visszakozás óta dollárgyengülés érzékelhető a nemzetközi devizapiacon is. Az Erste elemzői szerint ehhez kedden még az is hozzájárult, hogy a vártnál gyengébbre sikerült az amerikai munkapiaci adatsor, ahol szinte minden tekintetben elmaradtak a tényadatok a konszenzustól. Az Egyesült Államokban az üres álláshelyek száma decemberben 556 ezerrel 7,6 millióra csökkent, ami elmarad a 8 millióra vonatkozó piaci várakozásoktól, és ami a munkaerőpiac lassulását jelzi. Jelentős csökkenés volt tapasztalható a szakmai és üzleti szolgáltatások, az egészségügyi és szociális ellátás, valamint a pénzügy és biztosítás területén. Az újonnan felvettek száma 89 ezerrel 5,5 millióra nőtt, míg az összes elbocsátás 38 ezerrel 5,3 millióra emelkedett.

Így nem meglepő, hogy ma reggel 1,040 körül jár az EURUSD jegyzése, miközben a mutató február 2-án még 1,02 környékén mozgott. 

Szintén nem jó hír, hogy a kőolaj ára is enyhén emelkedett, miután a hírek szerint az Egyesült Államok elnöke Irán elleni szankciókra készül, miközben a Kína ellen kivetendő vámok miatt nő egy lehetséges kereskedelmi háború kockázata. 

Az Erste elemzése rámutat az ellentmondásos helyzetre, ugyanis amíg az OPEC tagállam Irán elleni szankció növelheti a nyersolaj árát, ugyanakkor egy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború hatása lefelé mutató lehet. Az API adatai szerint 5 millió hordóval csökkent a múlt héten az Egyesült Államok nyersolaj tartaléka, ami szintén az árak csökkenését vetítheti előre.

Van egy másik árulkodó jel arra, hogy valami készül a nagy világban. Tovább emelkedett az arany ára, az árfolyam ma reggel új, mindenkori csúcsra került. 

Ezt a szakértők szintén a Kína elleni amerikai vámintézkedésekkel magyarázzák, amelyeket valószínűleg ellenlépések követnek az ázsiai nagyhatalom részéről. Egy lehetséges kereskedelmi háború pedig az infláció megugrásával és a gazdasági aktivitás csökkenésével járna.