Idén sem nyitja ki üzleteit december 24-én a Deichmann - közölte az üzletlánc.
A cég két évvel ezelőtt az elsők között döntött úgy, hogy december 24-én a munkavállalóit helyezi előtérbe. A cipőkereskedelmi vállalat most jelezte, hogy az értékeivel összhangban idén is a családdal töltött idő mellett teszi le a voksát.
Kapcsolódó
„Család- és emberközpontú vállalatként munkavállalóink jólléte elsődleges fontossággal bír számunkra. Mivel úgy gondoljuk, hogy nemcsak a karácsonyt, hanem a szenteste napját is mindenkinek a szeretteivel kellene töltenie közös emlékeket gyűjtve, így nem volt kérdés, hogy idén sem nyitjuk ki üzleteinket” – mondta Tóth Péter, a Deichmann ügyvezető igazgatója.
Hozzátette, hogy a döntésnek köszönhetően több mint ezer család töltheti szerettei körében, karácsonyi készülődéssel vagy pihenéssel a szenteste napját.
Az üzletlánc december 23-ig a megszokott nyitvatartási rendben várja vásárlóit. December 24-26. között pedig az online shopban lehet majd zavartalanul vásárolni.
A nagy áruházláncok közül az Auchan már korábban jelezte, hogy ők december 24-én is várják az aznap vásárolni szándékozókat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben