Európa versenyképességi lemaradása egyre látványosabb, miközben a kontinens látszólag minden alapvető erőforrással rendelkezik ahhoz, hogy felvegye a versenyt az Egyesült Államokkal vagy Kínával – olvasható a World Economic Forum (WEF) honlapján közzétett tanulmányban. A 2026-os davosi csúcstalálkozóhoz kapcsolódó vitaindító elemzés a WEF egyik szakpolitikai kezdeményezéséhez kapcsolódik: a Leaders for European Growth and Competitiveness programon belül működő „Leveraging European Financial Markets” munkacsoport célja, hogy feltárja és csökkentse azokat a szabályozási és piaci súrlódásokat, amelyek elzárják az európai megtakarításokat a beruházásoktól. Az elemzés lényegében arra jut, hogy

Európában van tőke, van technológiai tudás, van ipari háttér és kutatás-fejlesztési kapacitás is – a probléma tehát nem a források hiánya, hanem az, hogy ezek nem kapcsolódnak össze hatékony rendszerré.

A kihívás nagyságát jól mutatja, hogy a Mario Draghi nevével fémjelzett jelentés szerint 2025 és 2030 között legalább 800 milliárd eurónyi többletberuházásra lenne szükség ahhoz, hogy Európa teljesíteni tudja az energiaátmenettel, a digitalizációval és a védelemmel kapcsolatos céljait. Azóta a becslések tovább romlottak: az egyre bizonytalanabb geopolitikai környezetben már 1200 milliárd eurós finanszírozási igényről beszélnek. Ennek elmaradása nemcsak lassabb növekedést jelentene, hanem azt is, hogy Európa tartósan kiszolgáltatott marad az energiaáraknak, miközben más régiók elhúznak a csúcstechnológiák fejlesztésében.

Pedig minden van: pénz, paripa, fegyver – csak rossz helyen

Az elemzés szerint mindez azért különösen paradox, mert Európában valójában megvan a pénz: a háztartások megtakarításai 2023-ban elérték a 37 ezer milliárd eurót, ez a vagyon azonban nagyrészt nem dolgozik a gazdaságban. Az eszközök közel harmada készpénzben vagy bankbetétben áll, ami több mint kétszerese az amerikai aránynak, miközben további jelentős rész nyugdíjalapoknál és biztosítóknál parkol, jellemzően alacsony kockázatú és alacsony hozamú állampapírokban. A stabilitásra építő szabályozás megóvta a pénzügyi rendszert a sokkoktól, de közben eltömítette azokat a csatornákat, amelyek a megtakarításokat a növekedést finanszírozó beruházásokhoz vezetnék.

A gond tehát nem egyetlen piacon jelentkezik, hanem végigfut Európa teljes finanszírozási rendszerén. A „finanszírozási lánc” szinte minden eleménél strukturális súrlódások lassítják a tőke áramlását:

  1. Banki hitelezés – Az európai vállalatok adósságfinanszírozásának továbbra is meghatározó forrása a banki hitel: 2025-ben a részesedése 85 százalék, szemben az Egyesült Államok 45 százalékával. Míg az amerikai bankok értékpapírosítással felszabadítják hitelezési kapacitásaikat, az európai bankok jellemzően lejáratig tartják a hiteleket. A szigorú tőkekövetelmények és az óvatos kockázatkezelés így elsősorban a hosszú távú, kockázatosabb beruházásokat fékezi.
  2. Vállalati kötvénypiacok – A kötvénypiac elvileg alternatívát kínálna a banki finanszírozással szemben, a gyakorlatban azonban főként a nagyvállalatok számára elérhető. A kkv-k előtt magasak a belépési akadályok, miközben az európai piacok széttagoltsága elaprózza a likviditást. Ennek következtében a kockázat nehezen áramlik országhatárokon át, a finanszírozás pedig drágább és kevésbé hatékony.
  3. Private credit – A banki hitelezés visszafogottságát részben a magánhitelezés ellensúlyozza, amely rugalmasabban kezeli az összetettebb finanszírozási igényeket. Európában azonban ez a piac jóval kisebb és lassabban fejlődik, mint az Egyesült Államokban. A biztosítókra és nyugdíjalapokra vonatkozó konzervatív szabályozás korlátozza a hosszú távú tőke megjelenését ebben a szegmensben.
  4. Részvénypiacok – Bár az európai részvényindexek az elmúlt évben jól teljesítettek, a piac továbbra is erősen fragmentált. A lakossági befektetők alacsony részvétele lenyomja az értékeltségeket, ami gyakran az amerikai piacok felé tereli a tőkét. Nem véletlen, hogy egyre több európai vállalat inkább az Egyesült Államokban lép tőzsdére.
  5. Magántőke és kockázati tőke – Európában nem a vállalkozói kedv hiányzik, hanem a növekedési pálya vége. A startupok elindításához adottak a feltételek, de a felskálázáshoz szükséges finanszírozás és az egységes kilépési piac hiánya miatt sok ígéretes cég amerikai felvásárlókhoz kerül. Ez nemcsak tőkekivonást, hanem a jövőbeli növekedés „exportját” is jelenti.

A szakértők szerint Európa lemaradása ezért nem elkerülhetetlen, de rendszerszintű beavatkozást igényel. 

A cél nem az, hogy a háztartásokra indokolatlan kockázatot terheljenek, hanem az, hogy a megtakarítások reális hozamot érjenek el, miközben a gazdaság finanszírozási igényei is teljesülnek. 

A lakossági befektetések erősítése, a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek fejlesztése, a piacok széttagoltságának csökkentése és az értékpapírosítás újjáélesztése mind olyan lépések, amelyek „kitisztíthatják” a pénzügyi csatornákat.

Európa összességében nem tőkeszegény kontinens: megvannak a megtakarítások, az innováció és az ipari alapok. Ami hiányzik, az ezek hatékony összekapcsolása. A WEF honlapján megjelent elemzés szerint amíg ez nem történik meg, addig a lemaradás nem elsősorban pénzkérdés marad, hanem szerkezeti probléma – és egyre nehezebben behozható versenyhátrány.