Hétfőn késő este riasztották a tűzoltókat egy nyíregyházi családi házhoz a Báthori utcába. A fürdőszobában keletkezett szén-monoxid, a mérgező gáz egy idős nő életét követelte. A ház másik lakója, egy idős férfi is szén-monoxid mérgezést szenvedett.
A hat négyzetméteres fürdőszobában zárt ajtó és ablakok mellett üzemelt egy nyílt égésterű gázüzemű vízmelegítő, emiatt keletkezett a mérgező gáz. Sem a fürdőszobaajtón, sem az ablakon nem volt légbevezető, és szén-monoxid-érzékelő sem volt a házban – tájékoztatott Mukics Dániel tűzoltó alezredes.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő hozzátette: akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A nyílt láng az égés során elhasználja a szoba levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a kis mennyiségben is halálos szén-monoxid.
A legtöbb szén-monoxid-mérgezés a fürdőszobában történik, mert ezek légtere jellemzően kicsi. A nyílt lánggal működő vízmelegítő hamar elhasználja az oxigént és ha nincs szellőzés, szén-monoxid fog keletkezni.
Ezért fontos minden olyan helyiségben, ahol nyílt láng ég, állandó és automatikus szellőzésről gondoskodni. Nem elegendő néha szellőztetni, az ablakba légbevezetőt kell szereltetni.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is