A Balaton térségében különösen összetett éghajlati és helyi hatások érvényesülnek, így a technológia és a folyamatos szakmai felkészültség együtt teszi lehetővé az életvédelmi célú előrejelzéseket. Egy 960 számítási magból álló szuperszámítógép segíti a meteorológusokat a magyar tengernél.
A változó időjárási és éghajlati viszonyok miatt a siófoki viharjelző obszervatóriumban is egyfajta versenyfutás zajlik. Ebben a munkában ma már nélkülözhetetlen szerepet tölt be a néhány éve munkába állt szuperszámítógép, amely jelentősen hozzájárul a balatoni viharjelzés hatékonyságához – mutatta be a sonline.hu.
A rendszert úgy kell elképzelni, mintha 960 személyi számítógépet kapcsoltak volna össze rendkívül gyors hálózati kapcsolattal.
Horváth Ákos, a HungaroMet Viharjelző Obszervatóriumának vezetője a lapnak elmondta, ez a teljesítmény lehetővé teszi, hogy olyan egyenleteket is megoldjanak, amelyeket hagyományos módon, ilyen gyorsasággal nem tudnának elvégezni. Egy-egy számítás, amely normál körülmények között akár egy hétig is eltartana, ezzel a technológiával másfél-két óra alatt elkészül – mutatott rá.
Hozzátette, az időjárás-előrejelzés a Balatonnál még bonyolultabb, mert a tó három éghajlati hatás találkozásánál fekszik. Az óceáni, a mediterrán, és a kontinentális éghajlati hatások keveredése alakítja a Balaton időjárását, és ezt a képet tovább bonyolítja a tó kiterjedt vízfelülete, valamint a Balatonnal párhuzamosan húzódó Bakony hegység hatása. A víztömeg markánsan módosítja a helyi időjárási viszonyokat, elsősorban a hőmérséklet kiegyenlítésén keresztül. Emellett a tónak sajátos, helyi szélrendszere is van, amelyet tavi cirkulációnak nevezünk.
Horvát Ákos arról is beszélt, hogyha például a tó partjával párhuzamosan, hosszú sorban emeletes házak épülnek, akkor gyökeresen átalakulnak a hőmérsékleti viszonyok, a széljárás és általánosságban a komfortérzetet is az adott térségben. Egészen másképp, mintha a partot ligetes, nyitott területek szegélyeznék – tette hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés