A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően gyorsan népszerűvé vált a „hosszú nyári” menetrend a MÁV-nál, amely elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton körüli desztinációkba igyekvőknek, akiknek a száma tavaly, a meghosszabbított nyári szezonban már meghaladta a rekordot jelentő 3 milliót – írta közleményében a MÁV.
A „hosszú nyár” részeként az idei évben is előszezoni menetrendet léptet életbe a vasúttársaság.
- Május 12-től jóval több lehetőség áll rendelkezésre a Balatonhoz való eljutáshoz mind a járatok számát, mind pedig azok indulási gyakoriságát tekintve.
- A június 20-ig, vagyis a közoktatási tanév végéig tartó előszezonban alapvetően a korábbi években már megszokott járattípusokkal és közlekedési gyakorisággal készül a MÁV-csoport.
Az előszezoni üzemmód ugyanakkor felkészülés a főszezonra is, amikor ismét több újdonság, változás lép életbe.
Egyebek mellett a szolgáltatási és kényelmi színvonal javításával, például a klímás járatok arányának és az ülőhelyek számának növelésével, az eljutási-, illetve kerékpárszállítási lehetőségek bővítésével tervez a vasúttársaság.
Május 12-től sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton partjára, a nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránként közlekedő vonatok mellett további járatokkal is megközelíthetővé válnak. A téli menetrendhez képest több InterCity-kocsi és modern motorvonat is forgalomba áll.
- Az előszezon kezdetétől a balatoni InterCityken és expresszjáratokon (Balaton IC, Tópart IC, Kék Hullám expressz, Jégmadár expressz) a fővárosból utazók számára utazási céltól függetlenül kötelező a helyjegy megváltása.
- Az előszezonban már elindulnak a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégiók a Déli pályaudvar és Siófok között, illetve hétvégenként Fonyódig, illetve Balatonszentgyörgyig.
- A Balaton InterCitykben az előszezon egy részében, május 21-től 1. osztályú kocsik és étkezőkocsik is közlekednek, amelyeken az Utasellátó frissített kínálattal, nyári újdonságokkal várja az utasokat.
- Az idei előszezonban is forgalomba áll a hétvégéken és ünnepnapokon a Jégmadár expresszvonat a korszerű, légkondicionált KISS emeletes motorvonatokkal, közvetlen összeköttetést teremtve a Dunakanyar térsége és a magyar tenger (Szob és Fonyód) között. (Május 18-án csak Szob és Székesfehérvár között közlekedik pályakarbantartás miatt).
- A Bagolyvonatok a hagyományokhoz híven idén is járnak péntek és szombat éjszakánként Keszthely és a Déli pályaudvar között.
Előszezon jön az északi parton is
Az észak-balatoni vasútvonalon, április első felében, pálya- és felsővezeték-karbantartási munkálatok, valamint a vasúti közlekedésre veszélyes bokrok és fák kivágása is megtörtént. Több mint másfél kilométer sínt cseréltek ki a megbízhatóbb közlekedés érdekében, így májustól erősödő idegenforgalmi szezon zökkenőmentesebben indulhat a magyar tengerhez vonattal utazók számára.
Az északi part megközelítését a Kék Hullám expressz, a Vízipók sebesvonatok és a Katica InterRégiók teszik gyorsabbá, kényelmesebbé a főváros felől és felé.
A Dunától keletre lévő országrészből is el lehet jutni a Balatonhoz, azonban a főszezonig ezt átszállással lehet megtenni. A vakáció ideje alatt közvetlen vonatokat is forgalomba állítanak például Szeged, Kecskemét, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza, Záhony, illetve Miskolc és a tó között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Letarolta a vihar az országot, rengetegen maradtak áram nélkül

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Economx-galéria: az egész országot megtépázta a brutális vihar

Megjelent az ország söre, erre szavazott a közönség

Totális összeomlás a MÁV-nál, vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak több térséget

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?

Rákosrendező-törvényt sürget Karácsony Gergely
