Júniusban is jóval a lélektani határ feletti, 20,1 százalékos inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az árak emelkedése ugyanakkor májushoz képest tovább lassult, 0,3 százalékos volt. Jó hír, hogy az élelmiszerek ára júniusban tovább csökkent, májushoz képest átlagosan 0,4 százalékkal. Éves összevetésben tavaly júniushoz képest 29,3 százalékkal drágábbak az élelmiszerek.
A magyar háztartások kiadásainak legnagyobb részét kitevő élelmiszerek ára mérséklődik, amelyhez hozzájárul a kötelező bolti akciózás és a továbbra is csökkenő világpiaci árak, valamint az energia árának normalizálódása.
A bevásárlás januárban került a legtöbbe, az év első hónapjához képest júniusban már érzékelhetően csökkent minden kategóriában az élelmiszerek ára.
A trappista sajt ára idén már 30 százalékkal csökkent
A világpiaci árak változása, az élelmiszer-alapanyagárak jelentős csökkenése már megjelent a fogyasztói árakban is. A kedvező globális folyamatok és a kormányzati intézkedések mellett a boltok forgalmának erőteljes visszaesése is az árak csökkenését segíti.
A legnagyobb árcsökkenést a tejtermékeknél tapasztalhatjuk, az év első hónapjához képest átlagosan 10 százalékkal kell kevesebbet fizetni ezekért az élelmiszerekért.
Ennek oka, hogy a néhány hónapja még erőteljesen keresleti piac kínálatiba fordult, vagyis a nyerstej ára hirtelen és jelentősen visszaesett.
Csökken a tejtermékek ára, de bármikor visszatérhet az eszement drágulás
A következő hónapokban tovább mérséklődhet a tej és a tejtermékek ára, és ezt már a fogyasztói árak is tükrözik. A korrekció elsősorban a nemzetközi folyamatoknak köszönhető, de elősegíti a kereslet csökkenése, a kötelező akciózás, valamint az árstop várható kivezetése. Bővebben >>>A legnagyobb árcsökkenés egyértelműen a trappista sajtnál tapasztalhatják a fogyasztók: 29,7 százalékkal olcsóbb, mint januárban. Szintén jelentősen mérséklődött a 2,8 százalékos ESL tej ára, 10,1 százalékkal esett vissza öt hónap alatt, csak júniusban 6 százalékkal volt olcsóbb, mint májusban. Csökkent az 1,5 százalékos ESL tej ára is, január óta 7 százalékkal.
Az év első hónapjához képest jóval olcsóbban juthatunk hozzá a vajhoz, amelynek ára 16,3 százalékot csökkent, valamint a tejfölhöz, ami 10,1 százalékkal mérséklődött.
Mennyivel drágul a tej az árstop kivezetése után?
Augusztustól jelentősen emelkedik a rögzített áron kapható 2,8 százalékos UHT tej ára, amely jelenleg literenként 250 forint körüli áron kapható. A 2021-es őszi árakhoz képest a többi, nem ársapkás tej ára azóta átlagosan 80-90 százalékkal emelkedett, vagyis
akciók nélkül nagyjából 400-450 forintos literenkénti árra számíthatnak a fogyasztók, figyelembe véve a nemzetközi nyerstej árak folytatódó és jelentős visszaesését.
Emellett a tejágazat szereplői régóta hangsúlyozzák, hogy az árstop kivezetáse a fogyasztói árakra is kedvező hatással lehet.
A húsfélék és a felvágottak ára sem nő a következő hónapokban
Júniusban megállt a húsfélék és a felvágottak árának emelkedése is, sőt, 1-2 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá egyes termékekhez, elsősorban a kötelező bolti akciók hatására. A húsfélék bolti ára a gazdák termelési költségeitől függ, kiemelten az állatok takarmányozására fordított költség változásától. A takarmány árát a gabonafélék világpiaci ára befolyásolja.
A gabonafélék globális ára már hónapok óta csökken, ez a hatás néhány hónap eltéréssel jelenik meg a hazai termelői árakban, ezt követően pedig a fogyasztói árakban.
E folyamatnak köszönhetően a következő hónapokban tovább mérséklődhet a húsfélék ára. Egyedül a csirkemell drágul jelentősebben, mivel augusztustól a kormány kivezeti az egyes élelmiszerekre tavaly február óta alkalmazott hatósági árakat.
Az árstop vége ugyanakkor egyes helyettesítő termékek, például a pulykamell vagy a csirkecomb árára várhatóan kedvező hatással lesz.
A húsok és a felvágottak nagyjából a januári árszinten mozognak, jelentősebben csak a marhahús drágult, 9 százalékkal.
Mennyibe kerülhet augusztustól a csirkemell?
A csirkemell ára jelenleg a 2021 októberi fogyasztói áron rögzített, körülbelül 2000 forint kilogrammonként. Az árstop augusztusi kivezetését követően nagyjából 77 százalékkal emelkedhet a csirkemell ára, követve az állat egyéb részeinek, például a szárnynak vagy a combnak a 2021 október óta bekövetkezett árváltozását. Fontos, hogy a beszerzési ár alatt kell árulniuk az árstopos termékeket a kereskedőknek.
Ez azt jelenti, hogy a hatósági ár kivezetése után nagyjából 1000-1600 forinttal drágulna a csirkemell, amelyet várhatóan 3000-3600 forint körüli áron tudunk majd megvásárolni augusztustól. Az, hogy pontosan mikor éri el a piaci árat az árstopos élelmiszerek ára, az nagyban függ a kereskedők, elsősorban a nagy üzletláncok árpolitikájától is.
Nem csökkent a kenyér ára
A tejtermékek mellett a pékáruk és a sütőipari termékek ára emelkedett egy év alatt a legjobban, közel duplájára. A tejtermékekkel szemben a pékáruk fogyasztói ára nem mérséklődött jelentősebben az év eleje óta, sőt tovább emelkedett.
A félbarna kenyérnél a legnagyobb a különbség az idén júniusi és a tavaly júniusi ár között.
A péksütemények és a kenyérfélék ára olyan gyorsan és olyan nagy mértékben nőtt az elmúlt másfél évben, hogy a fogyasztás drasztikusan visszaesett. A Pékszövetség információi szerint öt évvel ezelőtt átlagosan fejenként 72 kilogramm kenyeret fogyasztottunk évente, míg ma már csak 52 kilogrammot.
Így sosem esszük meg a kenyerünk javát: kezdünk leszokni a pékárukról
Bár megmenekült a bezárástól a magyarországi pékségek többsége, mondta a Napi.hu-nak Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, ugyanakkor a kenyér árának drágulása miatt a lakosság jelentősen kevesebb pékárút vásárol. Bővebben >>>A sütőipari termékek árának ilyen mértékű emelkedése és a korrekció elmaradása nincs szinkronban a világpiaci árakkal. Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy az ágazat
- sok éven keresztül nem emelt árat,
- közben a bérköltségek 20-30 százalékkal emelkedtek.
A magyar fogyasztók már nem tekintenek alapvető élelmiszerként az egy kilós félbarna és fehér kenyérre, mivel megváltozott a kereslet, így a legtöbben a minőségibb kenyérféléket keresik.
A legnagyobb áremelkedés éves alapon a kenyeret érintette: idén júniusban egy kilogramm félbarna kenyérért 80,5 százalékkal kellett többet fizetnünk, mint egy évvel ezelőtt, míg a fehér kenyér 62,4 százalékkal drágult.
Az energiaárak és a gabonaárak mérséklődésével a sütőipari áruk árának is mérséklődnie kell a következő hónapokban.
A tészta olcsóbb, az édesség drágább
Noha a péktermékek magas ára kitart, a szintén hasonló alapanyagokból készült száraztészta már olcsóbb. A spagetti ára a KSH adatsora szerint mintegy 8 százalékkal ment lentebb január óta. Ez az árcsökkenés egyértelműen a mezőgazdasági alapanyagok árcsökkenésének köszönhető.
Bizonyos élelmiszerek áremelkedése nem állt meg. A januári árszinthez képest több mint 10 százalékkal kell többet fizetnünk a kakaóporért, a csokoládéért és a jégkrémért.
Szintén 10 százalékot meghaladó mértékben drágult év eleje óta
- az üdítő,
- az ásványvíz,
- a töményszesz
- és a cigaretta.
Mélyen zsebbe kell nyúlniuk a kisállattartóknak
Év eleje óta harmadával drágult a kutyatáp, de a macskaeledel árának emelkedése is meghaladta a 20 százalékot. A házi kedvencek tartásával összefüggő költségek emelkedése elsősorban a kereskedelmi láncok árpolitikájára utal, mivel az alapanyagok ára befolyásolja az állateledel gyártásával összefüggő költségeket is.
Az üzletek vélhetően részben e termékek árának emelésével kompenzálják az akciós termék okozta bevételkiesést.
Az élelmiszerek ára mellett az egyéb háztartási cikkek ára is érdemben terhelheti a családi kasszát. Noha az élelmiszereknél kedvező fordulatot mutatnak az adatok, ez sok termékkategóriáról nem mondható el.
Kiugró mértékben nőtt a mosópor ára: egy év alatt közel 90 százalékkal drágult, 2023 eleje óta 30 százalékot meghaladó mértékben.
Az öblítő, a sampon, a tusfürdő és a fogkrém is tovább drágul, a termékcsoport más cikkeinek ára ugyanakkor egy ideje nem változott.
Nem térnek vissza a tavalyi árak
Az élelmiszerek árának csökkenése várhatóan a következő hónapokban is folytatódik, ám ez nem lesz jelentős, a legtöbb termék ára 0-5 százalék között változhat.
Arra ugyanakkor nincs esély, hogy a 2022 júniusi árszint visszatérjen. Átlagosan a legtöbb élelmiszer most 20-40 százalékkal drágább, mint egy éve.
Kiugró drágulás a péktermékeknél és a sertészsírnál mutatkozik, a mérték 50-70 százalékos.
A következő hónapokban a szakértők szerint már erőteljesebb lesz a bázishatás, így gyorsabban csökken az infláció: egyre kisebb lesz a különbség a tavalyi árakhoz képest. Ez mindössze azt jelzi, hogy a tavalyi év második felében tapasztalt, példátlan mértékű áremelkedés helyett idén legfeljebb már csak kis mértékű drágulás lesz, de a legtöbb termék ára alig változik a következő hónapokban.
A tavalyi szélsőséges változásokra egyelőre nem kell felkészülni, ám a jelenlegi magas árszint tartós lesz. A magas árszintet hosszabb távon csak az emelkedő bérek és a magasabb jövedelmek tudják ellensúlyozni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!