Műszaki hiba miatt a pünkösdi hétvége első délelőttjén is összeomlott a vasúti közlekedés a balatoni fővonalon – tegnap délután után ma újra – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid. Mint fogalmazott, Lázár János ingerült és kioktató hangnemben csak annyit tudott ismételgetni a tegnapi üzemzavarról a fórumán, hogy „visszaadjuk a jegyár felét!”
A Podmaniczky Mozgalom vezetője most nyílt levelet intézett Lázár Jánoshoz, amelyben azt írja, az emberek nem azért utaznak, hogy kapjanak egy kis Lázár-kupont. „Az utasok az úticéljukhoz akarnak eljutni, nem visszakapni egy kis aprót” – fogalmaz.
Ráadásul, az országbérletes, vármegye-bérletes utasok nem is kapnak vissza semmit, csak egy hónapban 5 késés után 10 százalék kedvezményt a következő bérlet árából – emlékeztet az intézkedésre.
Vitézy Dávid szerint tegnap számtalan kommentet lehetett olvasni, hogy az IC-vonatokon nem ment a klíma, a beígért pótlóbuszoknak a fő IC-vonatok környékén híre-hamva sem volt – első perctől minden szakértő elmondta, hogy az ígéret is irreális, hogy minden vonat mellé indul klímás busz is. „Nem is jött össze.”
Valóban jött néhány méregdrágán bérelt használt mozdony, de a 115 darabos új mozdonyszerződés helyett továbbra sem történt semmilyen intézkedés – ahogy az új IC-vonatok beszerzése sem indult el, amit három éve magad állítottál le – folytatja a levélben Vitézy Dávid, és hozzáteszi, hogy miközben autópályákra ömlenek a százmilliárdok,
„a vasúton néhány budi kitakarítása lett a legnagyobb idei beruházási vállalás.”
Csehország idén 50-szer annyit költ vasútfejlesztésre, mint Magyarország – tette hozzá.
Egy lerobbant IC-mozdony volt az utolsó csepp a pohárban: teljesen kiakadt a MÁV-vezér
A MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentette, hogy még az új, bérelt mozdonyok átfestését sem várják meg, és amelyiket be lehet állítani a forgalomba, az pünkösdkor már vontatni fog. A lendületet a csütörtökön Gárdonynál történt eset adta meg. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá