Szeptember 29-től október 3-ig Balatonfüred és Tapolca között, illetve október 6-tól 10-ig Székesfehérvár és Balatonfüred között MÁVbuszok szállítják az utasokat. A karbantartás során a MÁV-csoport saját forrásából komplex karbantartást és nagygépes ágyazatrostálást végez, amely helyenként a vasúti átjárók lezárásával is jár - közölte Facebook-oldalán a MÁV.

Tájékoztatásuk szerint a nagyforgalmú fő- és az utószezon végével immár lehetőség nyílik a forgalomkorlátozással járó, előre tervezett pályakarbantartásokra is a Balaton környékén. Ezt kihasználva két ütemben – közel 450 millió forintért – végeznek a közlekedés biztonságos fenntartása érdekében állagmegóvó felújítást az észak-balatoni vonalon. Ennek keretében Szabadbattyán és Tapolca között csaknem 35 kilométeren nagygépes vágányszabályozást, Révfülöp és Badacsonytomaj, valamint Szabadbattyán és Balatonfüred között összesen  1 kilométeren ágyazatrostálást végeznek, továbbá Zánka-Köveskálon újraburkolják a peront. Ezenkívül több helyszínen kivágják a vasúti közlekedésre veszélyes fákat, gyérítik a bozótot.

Változások szeptember 29-től október 3-ig

Tapolca és Balatonfüred között MÁVbuszok közlekednek, amelyek 2-14 perccel korábban indulnak Tapolcáról, illetve Balatonfüredről.

  • A Déli pályaudvarról Tapolcára induló sebesvonatok helyett 4 perccel,
  • a Székesfehérvárról 5:26-kor Tapolcára induló személyvonat (9750) helyett 8 perccel,
  • a Balatonfüredről 4:08-kor, 5:08-kor, 6:02-kor Tapolcára induló személyvonat (9760, 9770, 9772) helyett 2-12 perccel korábban indul a pótlóbusz Balatonfüredről Tapolcára.
  • A Tapolcáról 5:51-kor a Déli pályaudvarra induló sebesvonat (9709) helyett 14 perccel korábban indul a pótlóbusz Tapolcáról, emiatt Tapolcán a Keszthely, illetve Ukk felől érkező vonatokról nem biztosított a csatlakozás.
  • Tapolcáról 7:36-kor, 11:36-kor, 13:36-kor, 15:36-kor, 17:36-kor a Déli pályaudvarra induló sebesvonat (9707, 9797, 9705, 9795, 9703, 9793) helyett 7 perccel, míg
  • a Tapolcáról 4:41-kor, 21:36-kor Balatonfüredre induló személyvonat (9759, 9761) helyett 23, illetve 7 perccel korábban indul a pótlóbusz Tapolcáról Balatonfüredre.

A Zánka-Erzsébettáboros expressz/sebesvonatok helyett is MÁVbusz jár.

  • A szeptember 29-én a Szolnokról 8:43-kor, illetve Celldömölkről 9:49-kor Zánka-Erzsébettáborhoz induló expresszvonat (16907, 19605) csak Balatonfüredig, illetve Tapolcáig közlekedik. Az utasokat Balatonfüred, illetve Tapolca és Zánka, Gyermekváros között MÁVbusz szállítja.
  • Az október 1-jén a Zánka-Erzsébettáborból 12:00-kor Celldömölkre, illetve a 13:14-kor Szolnokra induló expresszvonat (19604, 16906) csak Tapolcától, illetve Balatonfüredtől közlekedik. Az utasokat Zánka, Gyermekvárostól Tapolcáig, illetve Balatonfüredig MÁVbusz szállítja.

Közúti forgalmat érintő lezárások:

  • Balatonakaliban lezárják a Csárdás utcai vasúti átjárót szeptember 29-én 7-15 óráig.
  • Zánkán lezárják a Tusakosi utcai vasúti átjárót október 1-jén 7-15 óráig.
  • Balatonszepezden lezárják a Halász utcai vasúti átjárót október 1-jén 7-15 óráig.
  • Révfülöpön lezárják a Bánki Donát utcai és a benzinkútnál lévő vasúti átjárót október 2-án 7-15 óráig.

Változások október 6-tól 10-ig

Székesfehérvár, illetve Lepsény és Balatonfüred között MÁVbuszok közlekednek a személy- és sebesvonatok helyett.

  • tapolcai sebesvonatok változatlan menetrend szerint, de csak Balatonfüred és Tapolca között járnak.
    • Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Lepsény és Balatonfüred között pótlóbuszok közlekednek.
    • Lepsény és Balatonfüred között közlekedő pótlóbuszok a Lepsényben is megálló Balaton InterCitykhez csatlakoznak, a főváros felől utazók gyorsabb eljutása érdekében. 
  • reggeli és esti tapolcai személyvonatok változatlan menetrend szerint, de csak Balatonfüred és Tapolca között járnak.
  • Székesfehérvár és Balatonfüred között közlekedő személyvonatok helyett a teljes útvonalon pótlóbusz közlekedik.
    • Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Lepsény és Balatonfüred között pótlóbuszok közlekednek.
    • A reggeli és esti órákban több személyvonat helyett Lepsény és Balatonfüred között is közlekednek pótlóbuszok, melyek Lepsényben csatlakoznak a Tópart, illetve Balaton InterCitykhez a gyorsabb eljutás biztosítása érdekében.
    • A Székesfehérvárról 5:26-kor Tapolcára induló személyvonat (9750) pótlóbusza 23 perccel korábban, 5:03-kor indul, míg a Balatonfüredről a hajnali órákban induló vonatok pótlóbuszai 40-45 perccel korábban indulnak.

Zánka-Erzsébettáboros expresszvonat

  • Az október 6-án és 8-án a Szolnokról 8:43-kor Zánka-Erzsébettáborhoz induló expresszvonat (16907) Veszprémbe közlekedik. Az utasokat Veszprém és Zánka, Gyermekváros között MÁVbusz szállítja.
  • Az október 8-án és 10-én Zánka-Erzsébettáborból 13:14-kor Szolnokra induló expresszvonat (16906) csak Veszprémtől közlekedik. Az utasokat Zánka, Gyermekvárostól Veszprémig MÁVbusz szállítja.