Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket minősített vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
A Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el.
Kenőpénzt fogadtak el a határátkelőktől
Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.
Az elkövetők között tiszti rendfokozatú nincs, a legmagasabb beosztású határrendész az átkelőhelyeken szolgálatot ellátó szolgálatirányító parancsnok és átkelőhely-ügyeletes volt.
Elkobozták a luxuscikkeket, amiket a határőrök felhalmoztak
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala az ügyészség felkérésére több mint 190 millió forint értékben biztosított vagyontárgyakat.
A nyomozással párhuzamosan folytatott vagyonvisszaszerzési eljárás keretében a gyanúsítottaktól hat gépkocsit, egy nagyobb értékű luxus órát, valamint nagy mennyiségű készpénzt és kriptovalutát foglaltak le, továbbá négy ingatlan zár alá vételéről döntöttek.
A 18 gyanúsítottól közel 57 millió forint készpénzt foglaltak le, amelynek felét külföldi devizákban, döntően euróban tartották.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.
A kényszerintézkedésekről a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa pénteken dönt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy