A 48 éves férfi és munkatársa tavaly nyáron a gősfai gabonatárolóban a közeli termőföldekről mezőgazdasági vontatóval beszállított gabonát tárolta be – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség.
Miután a vádlott, traktorával hátramenetben ürítette a szállítmányát, kiszállt a járműből, és megegyezett a kollégájával, hogy ha végeztek a betárolással, a sértett fogja majd rakodógéppel összetolni a csarnokban leöntött gabonát.
A férfi ezt követően visszaült a járműbe, hogy kiálljon a csarnokból, és a traktor mögött álló munkatársa is jelezte, hogy elindulhat.
A könnyebb kihajtás érdekében ekkor a vádlott először hátramenetbe kapcsolt, de közben nem győződött meg a mögötte álló kollégája pontos helyzetéről, akin emiatt átgázolt a járműszerelvény pótkocsijával.
Az áldozat súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett és a helyszínen életét vesztette.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, indítványozva felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a járművezetéstől való eltiltást.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Őrületes felajánlást tett Djokovic