Sárvár három gyermekorvosából kettő felmondott, egy pedig nyugdíjba vonul – írja a független helyi portál, az Úgytudjuk.hu.
A gyerekorvosok távozása ráadásul egyfajta láncreakció eredménye, miután a két felmondó orvos közül az egyikük azért adja vissza a praxist, mert indoklása alapján nem látja maga előtt, hogy képes lenne felelősséggel és megfelelő színvonalon ellátni a kollégák felmondása miatt rá háruló három körzet ellátását.
Ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint januártól nem lesz állandó gyermekorvos, aki ellássa a 15 ezres városban a gyermekorvosi feladatokat. Ráadásul haláleset miatt az egyik felnőtt háziorvosi praxis is betöltetlen a városban.
A sárvári lakosok nem véletlenül hoztak létre Facebook-csoportot GYEREKORVOST Sárvárnak!!! néven az ügy megoldására egyre szaporodó taglétszámmal.
Mindeközben bruttó 160 millió forintból jelenleg is újítja fel sárvári rendelőket az önkormányzat a TOP Plusz Program által, csak épp egyelőre nincs olyan szakember, aki fogadja bennük a betegeket. A beruházás várhatóan 2024 nyarára készül el.
Kubai nővérek, indiai orvosok: ez az új megoldás az egészségügyben
Nővérből még nagyobb a hiány, az utóbbi években közel 30 ezer olasz nővér költözött külföldre az alacsony bérekre és a rendezetlen munkakörülményekre hivatkozva. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok