Az egyik közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg az a 64 éves férfi egy magát szír katonának valló nővel, aki a napokban tett feljelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon. Az ismerkedés 2023 májusában kezdődött, amit több levélváltás követett. Majd egyszer csak a nő azt állította, hogy a 850 ezer dollárját csomagként feladná a férfinak, hogy helyezze azt Magyarországon biztonságba. A gyanútlan férfi a postázással kapcsolatban felmerülő költségeket elutalta, azonban a csomag nem érkezett meg.
Az online ismerős több mint hétmillió forint kárt okozott a sértettnek.
Ha online ismerkedik, ezekre figyeljen oda
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a figyelmet, hogy ha közösségi oldalon ismerkedik, legyen kellően körültekintő és óvatos, hiszen nem tudhatja biztosan, ki van valójában a profil mögött. A romantikus csalók elkövetői módszere az, hogy kiszemelik az egyedül élő, elvált vagy özvegy áldozatot, a bizalmába férkőznek, és online beszélgetést kezdeményeznek vele.
„A személyes találkozást mellőzve napokon, heteken vagy akár hónapokon keresztül építik a kapcsolatot. A közösségi oldalakon megjelenő adatok között lehetőleg ne szerepeltesse családi állapotát! Legyen nagyon óvatos, hogy mennyi személyes információt oszt meg magáról! Gyanakodjon, ha az új online ismerőse nem szeretne találkozni, illetve tartózkodik attól, hogy telefonon vagy webkamerán beszéljenek! Nagyon fontos, hogy akit nem ismer személyesen, annak ne utaljon pénzt, ne tájékoztassa az anyagi helyzetéről, ne adja meg bankkártya- vagy online banki adatait, és ne küldjön másolatot okmányairól! Mindenképpen legyen gyanús, ha valaki arra kéri önt, hogy ne beszéljen másnak a kapcsolatukról!” – figyelmeztet arendőrség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak