Adóamnesztiát hirdetett a román kormány. A kabinet ülésen elfogadott rendelet értelmében önkéntes törlesztés esetén a magánszemélyeknek, akik 5000 lejnél (395 900 forint) kisebb összeggel tartoznak az államkasszának, elengedik az adósság felét és a kamatokat, illetve az 5000 lej felett a tartozás 25 százalékát és a kamatokat – jelentette be szerdán Marcel Bolos pénzügyminiszter.
A cégek az adótartozásuk rendezése esetén mentesülnek a kamatok és a büntetőkamatok megfizetése alól, a tartozással nem rendelkező vállalatok a társasági adó 3 százalékának megfelelő jóváírásban részesülnek. A bukaresti pénzügyminisztérium adatai szerint
Kapcsolódó
330 ezer cégnek és 850 ezer magánszemélynek van adótartozása, melyek összértéke 72 milliárd lej (5700,96 milliárd forint).
Visszafogott kiadások
A kormányrendelet egy sor, az állami kiadások mérséklését célzó intézkedést is tartalmaz:
- az év végéig a kormány létszámstopot rendelt el a közszférában,
- korlátozta az állami intézmények dologi kiadásait és a közalkalmazottaknak kifizethető bérpótlékokat,
- felfüggesztette a kárpótlások kifizetését azok számára, akiket a rendszerváltást megelőző időszakban jogtalanul fosztottak meg az ingatlanjaiktól,
- valamint rendelkezett az uniós forrásokból származó, bizonyos esetekben el nem költött támogatások átirányításáról a központi költségvetésbe.
Az adóamnesztiával és a megszorító intézkedésekkel a Ciolacu-kabinet a költségvetési hiányt próbálja mérsékelni, amely független elemzők és a bukaresti költségvetési tanács becslései szerint elérheti a GDP 7 százalékát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Behúzta a kétharmadot a tőzsde autós cége

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Megszólalt George Simion: ezt üzente győztes választási ellenfelének

Nagy nap a vásárlóknak: ezek a termékek is olcsóbbak lesznek mostantól

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Bitcoin-körkép: 80 milliós szintig is menetelhet a kriptók királya a vámok aknái között 2025-ben
