A Tisza Párt Kötcsén bemutatott új embere, Kármán András 1995-ben még Rogán Antallal közösen írt tanulmányt a közgazdaságtudományi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára – vette észre a 444.
Egy, a konferenciáról készült tévéműsorban mindketten beszéltek dolgozatukról, amelyben arra jutottak:
az állami kiadásokat legkönnyebben a szociális juttatások visszavágásával lehet csökkenteni. A 23 éves Rogán akkor úgy fogalmazott: „Azt hiszem, hogy felvevőpiaca nem a tanulmánynak van, hanem egy kis szerencsével a tanulmány készítőinek lehet.”
Rogán Antal pályáját nyilvánvalóan nem kell bemutatni, hiszen mára a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként a kormány egyik legbefolyásosabb tagja. Kármán ugyan nem jutott ilyen magasra, de szintén jelentős karriert futott be: 1997-től a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott, a második Orbán-kormány idején az adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár volt, majd az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban képviselte Magyarországot. 2017-től az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. ügyvezetőjeként és elnökeként tevékenykedett.
A Tisza nagykanizsai kongresszusán bukkant fel először Magyar Péter oldalán, ahol még csak meghívottként vett részt. Később a párt megerősítette: Kármán már a kormányprogram kidolgozásában segíti őket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt