Tovább csökkent azoknak a száma, akik rendőrként képzelik el a jövőjüket, az idén már csak 470 fiatal jelentkezett a tiszthelyettesek utánpótlását biztosító kétéves technikumi iskolákba, miközben néhány éve ez a szám még 3000 felett volt – tudta meg az rtl.hu.

A jóval kisebb tudást biztosító, 10 hónapig tartó járőrképzésre éves szinten nagyjából ezren adják be a felvételi kérelmüket, de közülük sokan meggondolják magukat, vagy nem felelnek meg már az alkalmassági feltételeknek sem.

Évente nagyjából 800 rendőr jön ki a középfokú iskolákból. 

A fiatalok hamar szembesülnek a nagyfokú terheléssel és a nem túl magas fizetéssel, a tavalyi béremelést nagy részét már el is vitte az infláció.

Szinte csak elvétve fordul elő, hogy két rendőrt osztanak be egymás mellé járőrözni. Általában egy rendőr és egy más státuszban szolgáló alkalmazottat küldenek ki az utcára - mondta egy neve elhallgatását kérő rendőr.

Ő lehet rendőrségi fegyveres biztonsági őr, polgárőr, de akár halőr is

– tette hozzá.

Állítása szerint az állampolgárok leginkább akkor szembesülnek a rendőrhiánnyal, amikor segítséget kérnek.

Egyre hosszabb ideig tart, mire kiérünk egy helyszínre, az alacsony létszámmal ugyanis nehezen bírjuk ellátni a feladatokat

– mondta.  

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint az állomány 92 százalékos telítettségű, a létszámadatok alapján nagyjából 4500 rendőrt azonnal fel tudnának venni. A hivatalos tájékoztatás szerint ugyanakkor a jelenlegi állománnyal is biztosítani tudják a folyamatos szolgálatellátást.

300 ezer alatt a rendőrök átlagfizetése, a munkaerőválság továbbra is nagy probléma

Mintegy ezer rendőr fejezi be közép-, illetve felsőfokú tanulmányait idén, miközben a hivatás továbbra sem kecsegtet magas fizetéssel, bár az illetmény fokozatos emelését ígérik. Bővebben >>>