Nem jutottak eredményre 2022-ben a sztrájktárgyalások során a pedagógusokat képviselő szakszervezetek és az oktatási kormányzat képviselői, a legutóbbi december 21-i tárgyalási napon sem történt semmi. Éppen ezért újabb akcióktól lesz hangos a 2023-as év is, a magyar közoktatásért aggódók ígérete szerint, írta meg a Napi.hu korábban.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közlése szerint januártól több napos munkabeszüntetést is lesz, valamint indul egy Tudásmenet is az oktatásért. A Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék és a noÁr mozgalom tagjai a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogolnak, oda ahol ősszel kirúgták az első öt tanárt.
Kirúgott tanárok is felszólalnak
"Január 7-én, szombaton 16:30-ra tüntetést hirdetünk meg, hogy megünnepeljük a Tudásmenet Budapestre érkezését, és hogy megmutassuk: 2022 csak a kezdete volt az oktatási mozgalomnak!” - idézi az Eudline az esemény Facebook-oldalára kirakott bejegyzést. Az eseményen az oktatási portál szerint felszólalnak a Tudásmenet szervezői is, mellettük diákok, kirúgott tanárok, szakszervezeti képviselők és a Tanítanék Mozgalom is.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy a menethez a fővárosi szakaszán először 11 órakor a cinkotai MOL-benzinkútnál lehet csatlakozni, majd fél háromkor a Kerepesi út és az Örs vezér tere által határolt parkos részen, később pedig a Puskás Ferenc Stadionnál.
Teljesítményértékelés
A kezdő árúfeltöltőknél is kevesebbek kereső pedagógusok legutóbb a teljesítményértékelés bevezetésén akadtak ki. A Belügyminisztérium által kidolgozott koncepció kidolgozásához az a kérdőív adhatott támpontot, amit tavaly júniusban és szeptemberben küldtek körbe a pedagógusoknak és az iskolában vagy óvodákban dolgozó nem oktatási tevékenységet végzőknek. A KSH adatai szerint 2022-ben körülbelül 139 ezren dolgoztak a közoktatás különböző szegmensében, a kérdőívet 57 ezren töltötték ki. A PDSZ követeli többek között a tervezet azonnali visszavonását, 45 százalékos alapbéremelést, valamint valódi szakmai és társadalmi egyeztetést a civilszervezetek és szakszervezetek által aláírt a pedagógusok követeléseiről.
A teljesítmények alapján történő differenciált bérezés nem ördögtől való, azonban első lépésként tisztességes alapbérekre van szükség ahhoz, hogy megszünjön a szakmából történő tömeges elvándorlás, hogy a fiatalok számára vonzó legyen a pedagóguspálya - írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező