Jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt emeltek vádat a pécsváradi polgármester ellen, amiért az önkormányzat által elnyert pályázati összegből fiktív számlákkal saját magának szerzett meg egy részt – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség hétfőn.

A csalás irányítója - a Pécsi Járási Ügyészség vádja szerint – Zádori János, Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármestere volt 

– erősítette meg Kutas Tamás főügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére.

Fejlesztési források

A vádirat szerint a polgármester uszoda- és épületenergetikai fejlesztés érdekében nyújtott be pályázatot az illetékes szaktárcához 2015-ben, amelyekkel a pécsváradi önkormányzat összesen 302 millió forintot nyert el.

A polgármester még az összeg átutalása előtt elhatározta, hogy a támogatás egy részét saját maga részére szerzi meg gazdasági tevékenységet színlelve.

A városvezető a kivitelezésre felkért társasággal megállapodott, hogy a kivitelezési szerződés teljesítése során színleg bevonják a polgármester és felesége érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságot, hogy látszólag leigazolják a polgármesternek fizetendő pénz jogszerű voltát.

A megállapodásnak megfelelően az önkormányzattal szerződő cég további alvállalkozói szerződést kötött a polgármester és felesége érdekeltségébe tartozó társasággal. A városvezetőhöz köthető cég valótlan teljesítésigazolást is állított ki, így összesen 28 millió forinthoz jutott.

A vádhatóság a polgármestert, a feleségét és az alvállalkozó cég két vezetőjét jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével vádolja.

A másik ügy már 2,5 milliárdról szól

 

Kutas Tamás az MTI érdeklődésére közölte: Zádori János ellen két további bírósági eljárás van folyamatban költségvetési csalások miatt, az egyik ügy vádirata szerint a városvezető és tizennégy társa összesen 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást szerzett meg jogosulatlanul.

 

Olimpiai ezüstérmet szerzett a magyar sportoló, most letartóztatták

Előzetes letartóztatását tölti egy sportoló, aki korábban olimpiai ezüstérmet szerzett. Sajtóértesülések szerint kábítószer terjesztéssel és birtoklással gyanúsítják. Bővebben --->