Az Országgyűlés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Kivételes eljárásban tárgyalják a képviselők, ezért már kedden szavazhatnak az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról. A törvényjavaslat egyebek mellett azt tartalmazza, hogy a földügyi igazgatásban az elektronikus ügyintézésre történő teljes átállás fokozatos legyen.
A határozathozatalok között dönthetnek Novák Előd (Mi Hazánk) tiszteletdíjának csökkentéséről.
Az Országgyűlés három törvényjavaslat vitáját is lefolytatja.
Az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló előterjesztés a többi között jelentősen csökkenteni az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheit. A törvényjavaslat a közmeghallgatás veszélyhelyzeti szabályozásának törvénybe történő átültetésével megteremti annak lehetőségét, hogy a közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, honlapon való közzététel útján is megtartható legyen.
Vita lesz a Magyarország és a Maldív Köztársaság között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről, valamint a Magyarország és Türkmenisztán között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről.
Az Országgyűlés őszi ülésszaka Orbán Viktor beszédédvel kezdődött.
Orbán Viktor: újra beavatkozhat a kormány az üzemanyagárakba, bővül a családtámogatás
Orbán Viktor miniszterelnök az őszi ülésszak nyitányaként szólalt fel napirend előtt az Országgyűlésben. Ezek voltak a kormányfő legfontosabb kijelentései. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A valóság gyorsvonatként jött szembe az ukrán elnökkel - így látja Szijjártó Péter

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert
