Meghalt egy fiatal nő az Ozora Fesztiválon, a teol.hu értesülései szerint egy 34 éves belga állampolgárról van szó.
A fiatal nő holttestére az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén bukkantak rá.
– erősítette a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
A rendőrségre augusztus 6-án, vasárnap reggel nyolc óra körül érkezett jelzés arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy holttestre bukkantak.
Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van – tájékoztatta a lapot a vármegyei főkapitányság.
Az elektronikus zenei fesztivált július 31. és augusztus 6. között rendezték meg.
A 2004 óta megtartott underground zenei fesztiválon az idén a résztvevők száma – nem hivatalos – információk szerint rekordot döntött és az ötvenezret is meghaladta.
Az évről évre megrendezendő fesztiválra nemcsak az előadók nagy része, de a fesztiválozók jelentős része is külföldről érkezik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló