Visszavonulóban van az influenzajárvány Magyarországon; február második felében tetőzött – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésének adatai alapján csütörtökön.
A légúti figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelzései alapján azt írták,
a 10. héten – március 3-9-én – az országban 69 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Akut légúti fertőzés tüneteivel 291 400-an keresték fel orvosukat.
Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók 40,2 százaléka 14 év alatti, 30,2 százaléka 15-34 éves, 22,2 százaléka 35-59 éves, míg 7,4 százaléka 60 éven felüli volt.
A közlés szerint a legtöbb beteget a múlt héten Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Hajdú-Bihar vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet Budapesten, valamint Zala és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Kórházba a 10. héten 322 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív/szubintenzív ellátásra.
A múlt év 40. és az idei év 10. hete között összesen 7320 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNGYK laboratóriumában. Ezek közül 2689 esetben az influenza valamely típusát diagnosztizálták, 523 mintában Covid-19-fertőzést mutattak ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint