Az úgynevezett Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS) alapján rögzíthetőek ezek a számok: 2020-ban 167, míg 2022-ben már majdnem a dupláját, 293 közúti veszélyeztetés bűncselekményt regisztráltak.

Az ORFK ugyanakkor arra is figyelmeztette a Napi.hu-t, hogy a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények statisztikai adatait tartalmazó ENyÜBS egy követő jellegű statisztikai rendszer, amelyben az adatokat a nyomozás lezárását követően regisztrálják. Tehát a statisztikai adatokat nem a bűncselekmény elkövetésének időpontja szerint, hanem a bekerülés időpontja (év, hó) alapján számolják.

Ám az igazságügyi statisztika módszertani alapjaitól függetlenül annyi megállapítható, hogy a közúti veszélyeztetések számára megdöbbentő mértékben növekszik, és ezt nagy valószínűséggel a 2023-as, valamint az ezt követő évek adatai is alá támasztják majd.

Szándékosság, gondatlanság

A közúti veszélyeztetés bűncselekmény védett jogi tárgya szintén a közúti közlekedés rendjéhez, továbbá az emberi élet és a testi épség védelméhez fűződő társadalmi érdek, azonban míg az azonos jogtárgyat támadó közúti baleset okozása gondatlan bűncselekmény, addig a közúti veszélyeztetés szándékos bűncselekmény.

A szándékosság azt jelenti, hogy a bűncselekmény elkövetője előre látja cselekményének következményeit, és kifejezetten kívánja azokat, vagy belenyugszik az eredmény esetleges bekövetkeztébe. Mindez a megfogalmazás lényegében a közúti ragadozók cselekményei körülményeit foglalja össze.

Akár a gépjármű utasa is lehet sértett

A Napi.hu-nak Katona Csaba ügyvéd elmondta: ez a bűncselekmény alapvetően bármilyen olyan magatartással elkövethető, aminek hatására a forgalomban résztvevők testi épsége, vagy akár élete közvetlen veszélynek van kitéve.

Kevesen tudják, de közúti veszélyeztetés esetén akár gépjármű utasa is lehet sértett. Például a balesetet a sofőr felelőtlen magatartása, extrém sebességtúllépése okozta.

Mind ügyvédként, mint mindennap vezető autósként is nyilvánvaló a hasonló jellegű bűncselekmények megszaporodása. Ennek egyik oka, hogy a megszaporodott fedélzeti kamerák révén több eset lát napvilágot, másrészt pedig az emberek is egyre türelmetlenebbek és feszültebbek az utakon.

Az ORFK szakértői is azt közölték a Napi.hu-val, hogy a fedélzeti kamerák terjedése kifejezetten elősegítette a közúti veszélyeztetés bűncselekmény gyanúja esetén történő eljárás kezdeményezéseket a sértettek részéről.

Tipikus elkövetési magatartások

Katona Csaba szerint a bírói gyakorlat alapján tipikus elkövetési magatartás a másik közlekedő leszorítása, vagy egyéb módon történő megállásra kényszerítése, például a büntetőfékezés. Sok esetben valósul meg közúti veszélyeztetés az elkövető menekülése közben.

Szintén gyakori a bűncselekmény előfordulása, autós-kerékpáros konfliktus során is, ahol az autós egy hirtelen kormánymozdulattal próbálja meg igazáról meggyőzni a kerékpárost.

Érdekesség, hogy a cselekményt nem csak közúton, hanem közforgalom elől el nem zárt magánúton, akár egy külterületi szántóföldön, egy személygépkocsinyi nyomvonalon kijárt földúton is el lehet követni.

Nemrégiben egy férfit a 2-es főúton akartak a rendőrök ellenőrizni, azonban a rendőrautó megkülönböztető fény- és hangjelzésére nem reagált, nagy sebességgel haladt tovább, majd ráhajtott az M2-es autóútra. A bíróság szerint menekülése közben a gyanúsított többször átlépte a záróvonalat, ezzel a szembejövő gépjárműveket fékezésre, illetve lehúzódásra kényszerítette, többször intenzíven fékezett, ezzel is veszélyeztetve a mögötte haladókat és akadályozva a rendőri intézkedést. Emellett jelentősen túllépte a megengedett sebességet, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel haladt az autóúton.

Az idei nyár legbrutálisabb veszélyeztetése

Az idei nyár talán legbrutálisabb közúti veszélyeztetése/emberölése, hogy július 1-jén 0 óra 45 perc körül egy autó elütött egy kerékpárost, aki épp szabályosan haladt az oldalsó, szalagkorláttal leválasztott biciklisávban a Pestről Óbudára menő oldalon.

A balesetet okozó autó, amelyik a dupla szalagkorlátot átszakítva gázolta el a kerékpárost a bicikliúton, röviddel ezt követően egy másik gépjárművel is összeütközött az Árpád hídon. A kiérkező mentősök a 27 éves férfi életéért még sokáig küzdöttek, majd válságos állapotban kórházba szállították, ám olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A magyarok döntő többsége bevezetné az átlagsebesség-mérést

A Totalcar autós szakportál a Pulzus kutató megbízásából megkérdezte a magyar lakosságot, miként vélekedik az Árpád hídi tragédia fényében a kérdésről. A kapott eredmény önmagáért beszél: a magyarok döntő többsége, 72 százaléka bevezetné az átlagsebesség-mérést.

Ennek lényege, hogy kettő vagy több, egymástól ismert távolságra elhelyezkedő ellenőrzési pont, például kamera rögzíti, mikor ment el ott az adott autó, és az eltelt idő alapján számolja ki a távolság ismeretében az átlagsebességet.

Büntetési tételek

A bűncselekmény alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, és végezetül öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.

Fontos továbbá tudni, hogy valamennyi esetben a bíróság járművezetéstől való eltiltást is alkalmaz, ami főszabály szerint magával vonja az utánképzésben való részvétel kötelezettségét is - mutatott rá végezetül dr. Katona Csaba.

Közúti gyilkosság?A francia kormány július közepén bejelentette, hogy szigorúbban lép fel mindazokkal szemben, akik alkalmatlanok a vezetésre. A döntés néhány hónappal azt követően született meg, hogy egy ismert komikus kábítószer hatása alatt okozott balesetet. Élisabeth Borne francia miniszterelnök tájékoztatása értelmében új bűncselekményt vezetnek be, ez pedig a közúti gyilkosság lesz.