Ágh Attila szerint, kumulatív, egymást erősítő folyamatok játszódtak le Magyarországon a közelmúltban. 2023-ban súlyos gazdasági válság társadalmi válsággá alakult miután 15 százalékkal csökkent az életszínvonal. Jól látszott, hogy a Fidesz nem képes kezelni a gazdasági-társadalmi válságot, de az ellenzék sem képes stratégiát alkotni, kiutat mutatni - tette hozzá. A politológus a Népszavának adott interjújában kifejtette, hogy a magyarországi viszonyokat nem lehet a nyugati mintákat követve értékelni, hiszen a Fidesz körül kitört botrányokba, egy nyugati demokráciában már féltucatszor belebukott volna a kormány.
Politikai vákuumszituáció jött létre.
Az Orbán-kormány azonban túlélte a válságokat, az ellenzék is „impotens állapotban” volt, egyik oldal sem mutatkozott alkalmasnak arra, hogy kezdeményezzen, de a kegyelmi botránnyal – a gazdasági-társadalmi válság betetőzéseként – az erkölcsi válság is megérkezett – fogalmazott Ágh Attila.
A mostani különleges helyzetben Magyar Péter sikerre van ítélve
– jelentette ki a politológus, aki szerint csak ő képes széles tömegek számára leleplezni, hogy az Orbán-rendszer erkölcsi nihilizmusra épül. Emellett a Fidesz által alkalmazott karaktergyilkosság most kontraproduktívnak bizonyult. A Magyar Péter elleni támadások a Fidesz hitelvesztésével jártak és „termékeny zűrzavart” teremtettek.
Magyar Péter fellépése nemzedéki szakadást is jelez a Fideszen belül.
A negyvenes-ötvenes korosztályhoz tartozó, jó pozícióban lévő fideszesek lázadni kezdtek a hatvanon felüliekkel szemben.
Magyar Pétert és a hozzá hasonlóan felkészült, Európát ismerő és értő, több nyelvet beszélő társait nem lehet olyan könnyen tréfák céltáblájává tenni, mint Kósa Lajost vagy Németh Szilárdot.
Ágh Attila szerint az ellenzék soraiba – Magyar Péter színre lépése miatt – előtérbe kerülhetnek olyan emberek, akiket eddig háttérbe szorítottak, de akik képesek új menetrendet diktálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem