L. Simon Lászlót júniusban nevezték ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár megújításáért és Gödöllőre költöztetéséért felelős miniszteri biztossá. A kinevezést Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter jegyezte, a papírt pedig - mint mondja - a miniszterelnök is aláírta.

A korábbi főigazgató szerint a megbízatás nem politikai visszatérést jelent, hanem szigorúan szakmai feladatot. Úgy véli, a Nemzeti Múzeum éléről való leváltása kisiklás volt, amit a mai napig nehéz értelmezni, „de hát, aki ezt a döntést meghozta, már Isten tudja, hol van”. (L. Simont 2023 novemberében Csák János kulturális és innovációs miniszter menesztette a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról.)

A miniszteri biztos kijelentette, hogy a mostani megbízatást nem tekinti kárpótlásnak a korábbi méltánytalanságért, de örül, hogy egy hozzá közel álló ügyön dolgozhat, amelynek célja egy új, látványos és korszerű múzeum felépítése Gödöllőn, amely fizikailag is összeépülhet a Mezőgazdasági Gépmúzeummal.

Nekem a kormányzati rendszeren belül lobbiznom, küzdenem, harcolnom kell a forrásokért, ahogy másoknak is. Szerencsére nagyon jó szövetségeseim vannak...egy nehézség van, hogy nem egyszerű a forrást előteremteni, de majd megküzdünk érte.

- mondta az Indexnek adott interjúban. Ugyanakkor jelezte: a konkrét költségekről még korai beszélni, hiszen tanulmánytervek sem készültek el, a sajtóban említett 35 milliárdos összeg tőle nem hangzott el.

  • A terv szerint az új Mezőgazdasági Múzeum összeépül fizikailag is az egyetem területén található Mezőgazdasági Gépmúzeummal.
  • Az épület látványos lesz, jó lehetőséget ad nagyszerű kiállítások befogadására, de viszonylag költséghatékony, olcsó a megépítése. 
  • Gödöllőre kerülne a jelenlegi múzeum teljes gyűjteménye, kiegészülve a jelenleg önálló gépmúzeum anyagaival, illetve egy sor új, interaktív elemmel, bemutatva, mekkora innováció van napjaink agráriumában.
  • A Budán található szakkönyvtárat halálos vétek lenne mozgatni, csak a Vajdahunyad vár felszabadításában gondolkoznak.
  • Az új múzeum száz számra mutatna be régi és új mezőgazdasági gépeket, interaktív elemekkel, élménygazdasági tartalommal, élő állatokkal.
  • A szomszédos bemutatógazdaság tervei már készen állnak, sőt, a forrás is rendelkezésre áll a MATE költségvetésében.

L. Simon szerint a múzeumépítés gazdaságélénkítő hatású, és azért is szükség van rá, mert a hazai múzeumok túlnyomó többsége alulfinanszírozott, korszerűtlen struktúrában működik, a dolgozók pedig gyakorlatilag a közszféra bérsorrendjének végén állnak.

A miniszteri biztos megjegyezte: Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ vezetőként azzal a szándékkal integrálhatta az Iparművészetit meg a Természettudományi Múzeumot is, hogy majd valami csodát fog megteremteni. Hozzátette: várják az eredményeket.

Szerinte Természettudományi Múzeum ez az egyik legbonyolultabb képlet, az érzékeny tudományos gyűjtemények mozgatása kockázatos.

Emlékeztetett, a kormánynak az volt az elképzelése, hogy Debrecenben létrejön egy új természettudományi múzeum, „de már akkor is azt mondtuk, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell költöztetni Budapestről. Egyébként egy ekkora ország ezzel a gyűjteményi anyaggal és kulturális bázissal bőven elbírná azt, hogy Debrecenben is legyen egy nagy természettudományi kiállítás, és Budapesten is. Ehhez nem feltétlenül kell mindent elköltöztetni”.

De én erről nem akarok nyilatkozni, kérdezze Demeter Szilárdot, ő ennek az egésznek a vezetője, nyilván van valami elképzelése arról, hogy mi legyen a Természettudományi Múzeum és a tervezett debreceni múzeum sorsa

- fogalmazott.

A Közlekedési Múzeum esetében arra hívta fel a figyelmet, hogy azért volt rendkívül jó választás az Északi Járműjavító, mert azt az infrastruktúrát, ami ahhoz kell, hogy hatalmas méretű vasúti járműveket és további gépeket tároljanak, nem kell kiépíteni. Autentikus a helyszín, emellett ott vannak a sínek és a régi ipari daruk, amelyeknek eleve az volt a feladatuk, hogy adott esetben fölemeljenek egy szerelvényt, és áttegyék egyik sínpárról a másikra. „Tehát ha valaki azt gondolja, hogy ezt olyan könnyen meg lehet csinálni Debrecenben, az naiv” - mondta L. Simon László.

Végül hangsúlyozta: boldog, hogy újra a kultúra területén dolgozhat, és személyesen is közel áll hozzá a Mezőgazdasági Múzeum fejlesztésének ügye.